Vincenti Gusztáv - Borsodi Miklós (szerk.): Végrehajtási eljárás. Törvények, rendeletek, joggyakorlat. (Budapest, 1941)

44 3-5. §. (Ppé. 33. §.) Szent Koronához nem csatoltatott ugyan vissza, illetékessége azonban az 1940. évi augusztus hó 30. napján hatályban volt jogszabályok szerint a visszacsatolt területre is kiterjedt, a határozat folytán jogosított félnek pedig az 1940. évi augusz­tus hó 30. napján a visszacsatolt területen vagy Magyarország egyéb területén volt és azóta is ezen a területen van a lakó­helye (székhelye). Nem lehet érvényesnek és végrehajthatónak tekinteni az első bekezdésben említett határozatot, ha: 1. a határozat olyan ügyre vonatkozik, amelynek tárgyá­ban magyar bíróság vagy más hatóság előtt egyáltalában nin­csen helye eljárásnak (3. §. 2. pontja) vagy 2. a határozat a Pp. 414. §-ának 2—5. pontja alá esik. A jelen §. első bekezdésének szabályait megfelelően alkal­mazni kell az 1940. évi augusztus hó 30. napjáig létrejött bírói egyességekre 'és az említett napig felvett román közjegyzői okiratokra, valamint az adósnak a mezőgazdasági és városi adósságok rendezéséről szóló, az 1934. évi április hó 7. napján kihirdetett román törvény alapján a törvényszékhez tett be­jelentéseire, végül a magyar bíróságok működésének megkez­dése előtt végrehajtási záradékkal már ellátott váltókra is; az 1940. évi augusztus hó 30. napján a visszacsatolt területen ha­tályban volt jogszabályok szerint végrehajtható egyéb köz­okiratok alapján azonban végrehajtásnak helye nincsen. A magyar katonai hatóság által kirendelt bírák és köz­jegyzők által a működésük idején irányadó jogszabályoknak megfelelően felvett közokiratok végrehajthatóságát a jelen rendelet nem érinti. L. még a következő törvényeket és rendeleteket. 1914: XLII. tc. az osztrák birodalmi tanácsban képviselt királyságokkal és országokkal a kölcsönös végrehajtási jog­segély szabályozása tárgyában kötött szerződés becikkelye­zéséről.1 1 E szerződést a bírói gyakorlat a viszonosság alapján N*émet-Ausztriával is hatályban tartotta és egyelőre még ha­tályban tartja a Német Birodalomnak a volt Német-Ausztria területén működő bíróságaival szemben is.

Next

/
Thumbnails
Contents