Vincenti Gusztáv (szerk.): Végrehajtási eljárás. Törvények, rendeletek, joggyakorlat. (Budapest, 1930)

— 23. §. — 73 nek nem volt tekinthető, az 1881: LX. t.-c. 23. §-át pedig ezek után a tábla azon általános jogszabály alapján alkalmazta, mely szerint a folyó elévülés befejezése mindenkor az időközben életbelépett újabb törvény vonatkozó rendelkezései szerint bírálandó el. Nem vitás, hogy az alperes végrehajtási jogának alapul fekvő ítélet jogerőre emelkedése és az árverésnek alperes által kérelmezése közt 32 esztendőnél hosszabb idő telt el. Az 1881: LX. t.-cikk 23. §-ának 2. bekezdése szerint pedig a végrehajtási jog az annak alapjául szolgáló ítélet jogerőre emelkedésétől számítandó 32 év alatt évül el, mely elévülési idő semmi körülmény által félbe nem szakítható, az alperes által hivatkozott a végrehajtás folytatását célzó időközi eljárások, tehát az elévülés folyamát ugyancsak nem szakíthatták meg. Következik az idézett törvényhely értelméből, hogy az elévülési idő lejárata után a végrehajtási joggal kapcsolatos semmiféle jogosítvány sem gyakorolható, tehát árverés sem kérhető, mert az elévülési idő lejártával a jog a maga egészében megszűntnek tekintendő. A végrehajtási zálogjogok és ezekre vonatkozó további telekkönyvi bejegyzések törlése a végrehajtási jog megszűnésének következményekép volt elrendelendő. (1905. ápr. 14. 436. sz.) Curia: Hhagyja. (1905. okt. 4-én. 5594.) Ellenkező: Amennyiben a végrehajtási jog az 1881: LX. t.-c. 23. §.-a második bekezdésében megállapított rendes magánjogi elévülési határidőn, vagyis 32 éven belül arra alkalmas módon gyakoroltatik, az a most megjelölt és az 1881: LX. t.-c. 23. §-a értelmében számítandó 32 év leteltével el nem évül. (C. 1913. febr. 18.-án 4760/1912. sz., U. D. 1913. évf. 605.) Habár a végrehajtási jog elévülését maga a végrehajtási cselekmény sem szakítja félbe és habár az elévülés a végrehajtási cselekmény folyama alatt sem nyugszik, mindamellett annak a befejezését megakasztja az elévülési időnek habár közvetlen bekövetkezte előtt végzett, a végrehajtás foganatosítását célzó bárminő joglépés, sőt már az a cselekmény is, hogy a végrehajtató a végrehajtás foganatosítása végett bírósági kiküldött kirendelését kéri. (C. 1913. okt. 21.-én 2884/1913. sz„ U. D. 1914/15. évf. 1085.) A kielégítési végrehajtás elrendelésének alapul szolgáló bírói határozatok 1884., illetve 1885. években emelkedtek jogerőre, s ezen idő óta a sorrendi tárgyalásig 32 évnél hoszszabb idő telt el. Mindazonáltal a végrehajtási jognak elévülését megállapítani azért nem lehetett. . ., mert X. és Y. végrehajtatok a jogerős bírói határozatok alapján az elévülési időn belül a végrehajtási jogot gyakorolták oly módon, hogy X. 1884. márc. 15.-én, mig Y. pedig 1885. febr. 14.-én lefoglalták Z. végrehajtást szenvedőnek már 1882. évtől lefoglalt fizetésének