László Jenő - Szende Péter Pál (szerk.): Magyar hiteljog. III. kötet (Budapest, 1930)
- 50-51. §§. delkezik annak a csődtömegből a tömeggondnok által eszközlendő aránylagos kielégítés útján. A csődeljárás maga is egyetemleges végrehajtás s így a csődtömeg ellen vezetendő külön végrehajtás — eltekintve a Cs. T. 13. §-ának ezúttal fenn nem álló eseteitől, elvileg nem foghat helyt, a valóságban pedig a csődeljárás célját teljesen meghiúsítaná. (Bp. T. Í621/1929. J. H. III. 1054.) HETEDIK FEJEZET. Külön kielégítésre jogosított hitelezők. Általában. 51. §. A közadós tulajdonostársai, valamint azok, akik vele társaságban vagy más közösségben voltak, a közadós vagyonilletőségének elkülönítését, s az érintett viszonyon alapuló igényeiknek, az elkülönített vagyonilletőségből leendő előleges kielégítését követelhetik. A külön kielégítési jog érvényesítése a csődbíróság hatásköréhez nem tartozik. (C. 1498/1894.) Azzal szemben, hogy a visszakövetelési igény tárgyát képező állatok nem a közadós birtokában találtattak, midőn azok a csődleltárba felvétettek és hogy az azokra vonatkozó járlatokon a felperes neve volt mint tulajdonosé bevezetve: alperes tömeggondnokot terheli annak a bizonyítása, hogy a leltározott állatok a közadósnak képezték tulajdonát. Hogy felperes férje a közadós, esküvel megerősített vagyonkimutatásában a szóban levő állatokat mint sajátját tüntette ki, a felperes jogainak sérelmére döntő súllyal nem bírhat. (C. 1538/1900.) Az atya által kezelt vagyon elkülönítése nem követelhető a csődtörvény 51. §-a alapján. (C. 159/1910.) A tulajdonjog fentartásával történt eladás nem ad jogot az eladónak arra, hogy a vétel tárgyának a csődtömegből való elkülönítését a Cs. T. 51. §-a alapján kérje. (C. 502/1914. Hj. Dt. IX. 14.) Aki oly kikötéssel ad át pénzt valamely cégnek, hogy ö a cégnek sem bel-, sem kültagjává nem vált, annak kötelezettségeikért harmadik személyekkel szemben felelősséggel nem tartozik s befektetett tőkéje tekintetében a céggel szemben hitelezőnek tekintendő, csak hitelezési ügyletet kötött és nem lépett a céggel magánjogi egyesülésre, következéskép annak csődjében vagyonelkülönítést nem követelhet. (C. 1072/1911.) 6*