László Jenő - Szende Péter Pál (szerk.): Magyar hiteljog. I. kötet (Budapest, 1929)

— Bevezetés. — 19 zetközi jellege ellenére sem képes azt megvalósítani, hogy a jogviszonyokat is világszerte azonosítsa. A bíráskodás művészete épen abban áll, hogy képes az adott és speciálisan hazai viszonylatú esetek megoldását a rendelkezésére álló internationális jogszabályok alkalmazásával is elérni, illetve a jogkereső felek vitáját akkor is az igazságnak és a méltányosságnak megfelelően eldönteni, ha a tételes jog hiányos s a szó szoros értelmében ki kell belőle hámozni az elbírálásra váró jogesetre illő helyes rendelkezést. Legfőbb bíróságunk gyakorlatában gyakran találkozhattunk, főleg a háborút követő időben, ilyen esetekkel s a Curia a törvények ki nem elégítő vagy viszonyainkra nem illő volta ellenére sem tért ki a megoldás elől olyképen, hogy a jogszabályok rideg betűihez ragaszkodott volna, hanem az elébe tornyosuló nehézségektől vissza nem riadva, kereste a belőlük kivezető Ariadné fonalat s ha ezt szerencsés kézzel megtudta találni, ezzel az úttörő tevékenységgel önként érthetőleg rendkívül elősegítette a múltban és megkönnyíti a jövőben a törvényelőkészítési munkálatoknak azt a fontos célját, hogy a judikatura nyomán készülő tételes jogszabály azután a lehető legtökéletesebben feleljen meg a gyakorlati élet kívánalmainak. Ebből viszont azt a következtetést vonhatjuk le, hogy legjobbnak az a törvény mondható, mely legkevésbbé szorul a bírói javításra s amelyen a gyakorlat is mentől ritkábban talál gáncsolni valót. Hitel jogunknak ez a folytonos csiszolása és javítása azonban a többi elméleti és gyakorlati jogászoknak is kötelességük. Az elmélet jogösszehasonlító munkát végez és magasabb szempontokra hívja fel a figyel2*