Nizsalovszky Endre (szerk.): Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat. II. kötet. Dologi jog (Budapest, 1928)

Mt. 432. §. Ingó kisajátítás. 85 célja nem a megszálló hadsereg szükségleteinek kielégítése volt, hanem az, hogy a megszálló hadsereg a rekvirált dolgokat har­madik személyekre ruházza át, például avégből, hogy ilyképen kárpótlást nyerjenek olyanok, akiket valamely rekvirálás arány­talanul sújtott. Az ilyen nem jogos rekvirálás esetében azt a harmadik személyt, akire a megszálló hadsereg a rekvirált dolgot átru­házta, nem lehet oly szerzőnek tekinteni, aki jogszabályaink ér­telmében tulajdonjogot szerez abban az esetben is, ha a dolog nem az átruházó tulajdona. (1922. márc. 27.—ápr. 4. 25. sz. polg. jogegys. dtv.) írógép alkalmas eszköz a hadviselés érdekeinek az előmoz­dítására s mint ilyen az 1912: LXVIII. t.-c. alapján igénybevehető. Annak a kérdésnek a megbirálása, hogy a katonai hatóságnak feltétlenül szüksége volt az igénybevételt szenvedő írógépére és hogy jogosan foglalta-e azt le az igénybevételt szenvedő szol­gáltatási képességének mérvére való tekintettel, nem tartozik a Dirósági hatáskörébe. (C. 3806/1921. M. Tára III. I. 164. 1.) b) Ingó tulajdonának elvonása kisajátítással. 1922: XVI. t.-c. 6. §. A m. kir. minisztérium elrendel­heti azoknak az ingóságoknak, javaknak, jogoknak és ér­dekeknek a békeszerződésnek megfelelő kisajátítását, ame­lyeket a békeszerződés 132. és 194. cikke VIII. része, valamint X. részének IV. cime értelmében a Szövetséges és Társult Hatalmak valamelyikének vagy valamely ál­lampolgáruknak ki kell szolgáltatni vagy rendelkezésére kell bocsátani. Ha a m. kir. minisztérium másként nem rendelkezik, a kisajátítás elrendelésére saját ügykörén belül minden m. "kir. miniszter, akár közvetlenül, akár erre a célra felál­lított szerve utján jogosult. A kisajátítás külön kisajátí­tási eljárás nélkül az intézkedésre hivatott hatóságnak a tulajdonoshoz vagy birtokoshoz intézett határozatával vagy hirdetmény utján történik. A kisajátított ingóságok, javak, jogok, érdekek a ha­tározat kézbesítésével vagy a hirdetmény közzétételének napiával az államra szállanak át. 7. §. Felhatalmaztatík a pénzügyminiszter, hogy a je­len törvény alapján foganatosított kisajátításokkal kap­csolatos kártalanítási kérdések végleges rendezéséig azo-

Next

/
Thumbnails
Contents