Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XL. kötet (Budapest, 1895)

7Q s minthogy sem Petrulyák Ilyána örököse, sem Tregyák Iván a birtokukban lenni kellő adásvételi, illetve ajándékozási szerződést fel nem mutatták, ennélfogva csupán csak a telek­könyvi bekeblezésre való hivatkozás akkor, midőn épen ez támad­tatik meg, nem elegendő a tulajdonjog kétségtelen beigazolására, s miután 2-od rendű alperes szerzési okmányát eredetben fel nem mutatta, az azt előttemezett Dáczer Antal tanú pedig a dolog begyőzésére nézve mi bizonyítékot sem ad, a többi kihallgatott tanuk mint Írástudatlan egyének vallomásai pedig határozatlan­ságuknál fogva is az állítólagos jogügylet idejének meghatározása nélkül annál kevésbé szolgáltatnak bizonyítékot, mert Petrulyák Ilyána igazolt jogutódja e perben nem is védekezhetett : ez okból felperesnek a válaszhoz Ol. a. csatolt okmánya valamint a 30 évet meghaladólag igazolt tényleges és ma is fen­álló birtoklása erősebb jogalapot képez a per tárgyául szolgáló tulajdonjog beigazolására, mint a Tregyák Fedor és Petrulyák Ilyána részére eszközölt tulajdonjogi bejegyzés s ez alapon a telekkönyvben az előbbi állapot állítandó helyre. Gedajlovics Motyó elsőrendű alperes e perben nem védekez­hetik azzal, hogy ő mint 3-ik telekkönyvi tulajdonos meg nem támadható, mert azon elvnél fogva, hogy kiki csak oly jogokat ruházhat át másra, a minővel s a mennyivel maga bir, ő sem te­kinthető 3-ik jóhiszemű tulajdonosnak. Jogelődei ugyanis, mint fentebb kifejtetett, tulajdonosokul nem levén tekinthetők, jog­utódjuk is e tekintet alá esik, s magával a bekeblezés megtörtén­tével annál kevésbé védekezhetik, mert Bisztriczer Froim tanú eskü alatt azt igazolja, hogy ő maga figyelmeztette alpereseket, tehát 1. rendű alperest is a perelt ingatlanra nézve, hogy az a Gyenge Máriáé s ugy e tanú, mint Biba János tanú vallomása szerint ennek az alperesnek is különben is módjában kellett álla­nia tudomást szerezni arról, hogy a per tárgyát képező ingatlan felperesé, a ki tehát ezt a tényállást tudva bocsátkozott vételbe s igy jóhiszeműséggel nem védekezhetik annál kevésbé, mert az ingatlan értékének megbecslése czéljából kihallgatott szakértők előadásának átlagos eredménye szerint is, 1500 frton felüli becs­értékkel bir az ingatlan, melyet elsőrendű alperes 200, 2. rendű alperes pedig 80 frton szerzett volt állítólag.

Next

/
Thumbnails
Contents