Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XL. kötet (Budapest, 1895)
65 miként a gőzcséplőgépnek müköaésbehozatalakor kazánja kéményének szikrafogója leeresztve nem volt, minek folytán az onnét kiszökött szikrák a kazalnak tetejére hullottak, nyilvánvaló, hogy eme mulasztás tekintendő a tűzvész előidézésének s felperes károsodásának közvetlen első sorban álló okául, s miután a vizfecskendőnek — különben igazolt — hiányossága melletti használhatlansága is egyedül a működésbe hozni igyekezett kezelőgépésznek zavarodottsága miatt bizonyult beállottnak, ezen vizfecskendőnek — különben is feltételes — hasznavehetetlensége a károsodás bekövetkezésének csak másodsorban álló okául tekintethetnék és csakis azon esetben, ha bizonyitva lenne, hogy azon vizfecskendőnek hiánytalan volta mellett a tűzvész feltétlenül elháritható lett volna. E kérdésben azonban bizonyiték a per során szóba hozva sem lett ; minden kétséget kizárólag igazoltnak mutatkozik, hogy az alperes sem gondatlanság, sem mulasztással oly mérvben nem terhelhető, melyek valamelyikére felperesnek károsodása közvetlenül visszavezethető, s ehhez képest alperesnek kártéritési kötelme jogszerűen megállapittathatnék, még pedig annál is kevésbé, mert nem is hozatott fel felperes részéről, hogy a szóban levő gőzcséplőgépnek vagy vizfecskendőnek bármely hiányosságának létezéséről s az ennek folytán bekövetkezhető károsodás iránt az annak kezelésével foglalkozott gépész által az alperes figyelmeztetve lett volna, s hogy ennek daczára alperes a csépeltetés folytatását rendelte volna el, mely esetben, csakis a szavatosság elvéből kifolyó s egyedül másodsorban álló kártéritési kötelmének fenállásáról merülhetne fel kérdés. Mindezeknél fogva felperest keresetével jogalapjának hiánya miatt elutasitani kellett. (1893. évi márczius hó 15-én 1015. szám alatt.) A budapesti kir. itélő tábla: Az elsőfokú bíróság Ítélete egyedül az alperesség hiányára alapított indokok alapján és még azon az alapon is hagyatik helyben, mert felperes alperes tagadásával szemben azt a körülményt, hogy ő a gabona kicsépeltetése iránt az alperessel szerződött és hogy a gép körül foglalkozó egyének alperes szolgálatában állottak, nem bizonyította, ennek hiányában tehát alperest kártéritési kötelezettség sem terhelheti. (1893 deczember 5. 4793. sz. a.) Döntvénytár, uj folyam. XL. 5