Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XL. kötet (Budapest, 1895)
'71 kendő rendeltetése és czéljának meg nem telelő állapotban küldetett felperes által alperesnek és hogy a tüzi-fecskendő hasznavehetetlen volt ; mindezeknél fogva az elsőbirósági ítélet megváltoztatásával alperest a mennyiségileg nem kifogásolt kereseti tőkeösszeg és ennek kamatainak megfizetésére kötelezni kellett. A m. kir. Curia: A másodbiróság ítéletének megváltoztatásával az elsőbiróság Ítélete hagyatik helyben. Indokok: Felperes azzal, hogy a kérdéses fecskendőt 1890. évi máj. 4-én minden kifogás nélkül visszavette, emez árunak rendelkezésére bocsátását elfogadta s igy, miután felperes a megrendelésnek megfelelő áru kiszolgáltatása iránt utóbb sem intézkedett, a vétel ügy megszűntnek lévén tekintendő : felperes a ki nem szolgáltatott fecskendő vételárát alperes községtől nem követelheti, felperes tehát helyesen lett az elsőbiróság részéről keresetével elutasítva s mint pervesztes, az okozott költség megtérítésére kötelezve. 49. A keresk. törv. 348. §-a szerint kártérítés az ügylettől való elállás vagy árleszállítás követelése nélkül nem igényelhető. Árleszállítás érvényesítése esetén nem az eladó tartozik bizonyítani, hogy az áru a kellékeknek megfelel, hanem a vevő köteles az áru ellen emelt kifogásait bizonyítani. (1894 január 26. 1892. évi 1511. sz. a.) A budapesti V. ker. kir. járásbíróság : Ha felperes U. Samu czégtag személyében pótesküt tesz arra, hogy U. Miksa mosonyi kereskedőnek 1888. évi decz. hó folyamán egyéb olajpogácsa-árut, mint az alperes által az M. alatti feladó-vevénynyel küldött szállítmányt nem adott el, ez esetre alperes köteles felperesnek a leszállított 82 frt 45 kr. kereseti tőkét, ennek 1889. évi jan. 3-tól számítandó 6% kamatait 8 nap és végrehajtás terhe alatt megfizetni. Erdekében áll tehát felperesnek, a póteskü letétele végett a jelen ítélet jogerőre emelkedésétől számítandó 3 nap alatt jelentkezni s azt a kitűzendő határnapon le is tenni; mert ellenesetben felperes keresetével elutasittatik.