Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXIX. kötet (Budapest, 1894)
100 a betéti könyvecske felmutatójának kívánatára az abban foglalt összeg kifizetendő ; továbbá mert n. Zseránszky József hagyatéki ügyének tárgyalása alkalmával az örökösök C. szerint kijelentették, hogy a felperesnö nevén álló tkp. betétnek a hagy. iratokhoz sorolását nem kívánják ; és végre mert az F. és J. valamint a jelenlegi értesítés szerint a nagybányai kir. járásbíróság is kijelenté, hogy a zárlat, egy állítólag Zseránszky és nem özv. Zseránszky Józsefné nevén álló 11,000 frtos tkp. betétre kéretett és rendeltetett el, a mely pedig a felperesnö nevén álló és a jelen kereset tárgyát képező összeggel ugyanazonosnak nem tekinthető, és igv alperes nem volt jogosítva a letét tárgyát nem képező azon letétet visszatartani, mely a felperesnö nevén áll. A debreczeni kir. itélö tábla: Az elsőbiróság Ítéletét megváltoztatja és felperest keresetével elutasítja. Indokok: A n.-bányai kir. járásbíróságnak 3142. sz. a hozott határozatával a néhai Zseránszky József hagyatékához pótlólag leltározandónak kimondott és alperesnél tkp. könyvecskére hetétként kezelt Zseránszky néven elhelyezve levő 11,000 frt összegű betétre a hagyatéki zárlat elrendeltetvén, alperes ennek az összegnek kiszolgáltatásától további birói intézkedésig eltiltatott. Minthogy pedig a felperes maga sem állítja, hogy a kieszközölt és foganatosított hagyatéki zárlat feloldatott vagy a hagyatéki bíróság a letiltott összegnek a felperes kezéhez kiadatását elrendelte volna, az ekként jogerőre emelkedett zárlati végzéssel letiltott összegnek a felperes részére kiadatása mindaddig, mig a zárlat bíróilag feloldva, vagy megsemmisítve nem lesz, el nem rendelhető ; a felperes ezek szerint a betéti összegnek kiadatását követelni jogosult nem lévén és a zárlat feloldásáig az alperestől per utján sem szorgalmazhatván, az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatni és felperest keresetével elutasítani kellett. Nem vehető figyelembe a jelen per elbírálásánál a felperesnek arra alapított érvelése, hogy nem a felperes betétjére lett a zárlat elrendelve, hanem bizonyos Zseránszky néven álló betétre ; nem pedig azért, mert a per során mindkét peres fél által előadottakból, kétségtelen az, hogy az alperesnél 10,800 frt betét Zseránszky József nevére volt elhelyezve ennek haláláig és csak a nevezettnek elhalálozása után íratott át az felperesnö nevére