Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXVIII. kötet (Budapest, 1894)
io7 lag, tehát kötelezőleg akként szabályozza, hogy a felmondási határidő és a kilépés időpontja a törvényben megszabott 4 heti felmondási határidőnél, a kilépés időpontja pedig egy évi időköznél tul nem terjeszthető, minthogy ekként az idézett törvényszakasz értelmében a szövetkezeti tagnak jogában áll a szövetkezetből bármelyik üzleti évben előleges felmondás mellett kilépni és ez a joga az alapszabályok által sem korlátolható, mert azok által a felmondási határidő és a kilépés időpontja a törvényben megállapított leghosszabb időhatárnál hosszabbra ki nem tolható, és igy a D. a. alapszabályok 7. §-ának cj pontjában és 9. §-ában foglalt az a rendelkezése, hogy a tagok csak törzsbetéteik teljes összegének befizetésétől három év múlva léphetnek ki, mint a törvénynek a 239. §-a utolsó pontja által is támogatott érintett czélzatába és intézkedésébe ütköző, alperest törvényen alapuló kilépési jogának gyakorlásától meg nem foszthatja minthogy alperes a kilépésének 1888. évi deczember havában, majd ismét 1889. évi január 28-án történt bejelentése következtében legkésőbb az 1889-ik üzleti év végével megszűnt felperes szövetkezet tagja lenni, mert az, hogy felperes szövetkezet igazgatósága a kilépést elfogadta-e vagy sem, alperes törvényen alapuló kilépési joga mellett teljesen közömbös és minthogy ekként alperes a kereset indításakor (1890. évi szeptember havában) már nem volt felperes szövetkezet tagja, következőleg tőle a tagsági kötelezettségek teljesítése sem követelhető: az elsőbiróság helyesen intézkedett, mikor felperest keresetével elutasította, miért ez Ítéletét e részben az itt felhozott indokokból kellett helybenhagyni. A m. kir. Curia: A budapesti kir. itélő táblának Ítélete helyben hagyatik. Indokok: A keresk. törv. 235. §. 1. pontjában foglalt feltétlen (absolut) hatályú rendelkezésnél fogva a szövetkezet tagjának jogában áll bármelyik üzleti évben előleges felmondás mellett a szövetkezetnek kötelékéből kilépni, és csupán ennek a jognak épségben tartásával szabályozhatják az alapszabályok ezen törvényszakasz 2-ik pontjának intézkedéséhez képest a felmondás idejét és a kilépés időpontját. Ennélfogva helyesen mondotta ki a másodbiróság, hogy a felperes szövetkezet alapszabályai 7. §» c) pontjának és a 9. §-nak az az intézkedése, melynél fogva a