Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXVIII. kötet (Budapest, 1894)

&3 A miatt tehát nem állana jogában a biztositónak az ily le­járt dijnak a megfizetését közvetlenül igényelni a biztositottói, époly kevéssé van joga ahhoz, hogy az ilyen lejárt dijat képvi­selő dijváltót a biztosított jogának sérelmével, a nélkül, hogy annak beváltásáról a váltó lejártakor maga gondoskodott volna 3-ik személyekre átruházva értékesítsen, forgalomba hozzon, hogy ezen az uton közvetve hozzájuthasson ahhoz, a mit maga köz­vetlenül a biztosítottól nem követelhet. Ha tehát a biztosító ennek daczára az által, hogy a dijváltót birtokából kiadta és másokra ruházta, a kikkel szemben a biztosított a biztositóhoz való viszonyából merített kifogásokat a váltójogi szigornál fogva nem érvényesítheti, a biztosítottat ezen harmadik személyekkel szemben fizetésre kényszeritette: ezen jogellenes, mert a törvé­nyileg biztosított jognak meghiúsítását eredményező eljárásának összes következményeit a biztosítottal szemben viselni tartozik. De nyilvánvaló az is, hogy a biztosítottnak a biztosító ezen eljá­rására alapított követelési igénye nem a már előbb elenyészett hatályú biztosítási szerződésből, hanem a biztositónak a szerző­dés megszűnte után keletkezett jogellenes ténykedéséből veszi eredetét, minélfogva a biztosítottnak ilyen igényével szemben a keresk. törv.-nek 506. illetve 487. §-ában a csupán a biztosítási szerződésből eredő igények tekintetében meghatározott kivételes egy évi elévülésről szó sem lehet. A fenforgó per adatai szerint a felek közt létrejött A. alatti biztosítási szerződés az által, hogy felperes az 1888. évi január 20-án előre fizetendöleg esedékessé vált második */4 évi díjrész­letet (az 1. a. kétségbe nem vont okirat szerint 56 frt 72 krt) meg nem fizette, hatályát vesztette ; ezzel egyszersmind alperes­nek ezen, valamint a B. a. dijváltó által fedezett további 3 és 4V4 évi biztosítási dijakhoz való igénye is elenyészett. Hogy pedig a B. a. csatolt dijváltó, melyet felperes elfogadói minőségben irt alá, az A. a. biztosítási ügylettel áll kapcsolatban, és hogy az a negyedévenként előre fizetendő egész első évi dijak fedezetére a kelet és lejárat tekintetében kitöltetlenül adatott át alperesnek, kitűnik a váltó tartalmából, melyben az A. a. köt­vénynek száma benfoglaltatik, a mivel s /. a. levelének tartal­mával szemben alperes mivel sem bizonyította, hogy e váltó­6*

Next

/
Thumbnails
Contents