Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXVIII. kötet (Budapest, 1894)

;8 32­Miután a ker. törv. 505. §. 3. pontja értelmében az életbiztosítási szerződés hatályát veszti, ha a visszatérő időszakokban fizetendő biztosítási dij a lejárat után 30 nap alatt le nem fizettetik: ennélfogva ily esetben elenyésznek a biztosítónak a biztosítottal szemben a biztosítási szerző­désben vállalt összes kötelezettségei, és ezzel szemben ugyanettől az időponttól fogva ki van zárva az is, hogy a biztosító a biztositottói azon biztosítási dijnak megfizetését követelhesse, melyért koczkázatot nem viselt. Nem áll tehát jogában a biztositónak az sem, hogy az ily dijat képviselő dijváltót a nélkül, hogy annak beváltásáról a váltó lejáratakor maga gondoskodott volna, harmadik sze­mélyekre átruházza, forgalomba hozza, és egyáltalában olyasvalamit tegyen, a mi által közvetve jusson ahhoz, a mit maga közvetlenül a biztositottói nem követelhet. Ha a biztosító ennek ellenére az ily dijváltót átruházza és a biztosítottat megfosztja attól, hogy kifogását a váltó­jogi szigornál fogva a váltó ellen érvényesíthesse, ezen jogellenes eljárásnak összes következményeit köteles vi­selni, nevezetesen meg tartozik téríteni a biztosítottnak mindazt, a mit ez tényleg a váltó beváltására fordítani kénytelen volt. Miután ezen követelés, illetőleg megtérítési igény nem a már elenyészett hatályú biztosítási szerződésből, hanem a biztositónak a szerződés megszűnte után keletkezett jogellenes cselekvényéből veszi eredetét: ennélfogva arra a keresk. törv. 506. illetőleg 487. §-ában meghatározott kivételes egy évi elévülés nem terjed ki. (18Q3 deczember 13. 1675. sz. a.) A budapesti kir. keresk. és váltótörvényszék: Dr. Misner Ignácz ügyvéd által képviselt Féhn Alajos felperesnek, Dr. Mezei Mór ügyvéd által képviselt Magyar-franczia biztosító rész­vénytársaság alperes ellen 225 frt 36 kr és jár. iránti perében következő Ítéletet hozott:

Next

/
Thumbnails
Contents