Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXVIII. kötet (Budapest, 1894)
79 A kir. törvényszék kötelezi alperest arra, hogy felperesnek 202 frt 34 kr. tökét fizessen, stb. ; elutasítja azonban felperest kereseti kérelmének 33 frt 02 kr töke részével, stb. Indokok: Felperes kereshetőségi joga ellen alperes első sorban az alapon emelt kifogást, mert követelését a keresethez csatolt biztosítási szerződésre alapítja, az alapon érvényesíteni kivánt igénye pedig elévült, a mennyiben keresetét a ker. törv. 487. §-ában megállapított egy esztendő lefolyása előtt be nem adta. Alperes jelzett kifogása azonban törvényes alappal nem bir és ez okból azt figyelmen kívül kellett hagyni ; mert a ker. törv. 487. §-ában foglalt kivételes intézkedés, mint minden ilyen, szorosan lévén magyarázandó, az csakis azon kárigények érvényesítésénél alkalmazható, melyek a biztosítási szerződésben körülirvák és biztosítás tárgyát képező kereset beállta folytán felélednek ; de nem a felperes által vitatott azon kártérítési igény érvényesítésénél, mely alapját ugyan szintén a biztosítási szerződésben bírja, de nem a kötvényben meghatározott esemény következtében állott be, hanem alperesnek a biztosítási szerződés folytán átvett váltónak, szerzödésellenes használata által. Ezen kárigényének érvényesítésénél a kivételként megállapított elévülési idő hatálylyal nem birván, csakis az általános elévülés jöhet figyelembe, mely hogy beállott volna, alperes nem is állítja. Felperes kártérítési követelésének részben helyt adni kellett, mert a per során kifejtettek szerint, különös tekintettel arra, hogy a keresetben A. alatt csatolt életbiztosítási szerződés és B. alatti, alperes egyik közege, a temesvári vezérügynökség által kibocsátott és forgatott váltón ugyanegy kötvényszám van kitüntetve, mely körülmény — az ellenkezőnek bizonyításáig — azt a vélelmet állítja fel, hogy a B. a. váltó A. alatti biztosítási szerződéssel szoros összeköttetésben áll és mert az A. alattiból kifolyólag alperes csakis az ott kikötött biztosítási díjösszegek fizetése iránt nyert felperessel szemben jogot, kétségenkivüli, hogy a váltó csakis ezen dijak fejében lön kiállítva, a mennyiben alperes azt a kifogását, hogy a váltó felperessel létrejött összeszámolás folytán, annak másnemű kötelezettségei fejében is állíttatott ki, mivel sem bizonyította; már pedig a felperes által