Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXVII. kötet (Budapest, 1894)

34 felperes czég csődtömege, tömegtartozásai és csödhitelezöinek kielégítésére forditandónak mondatik ki; azon kérdés felett pedig, hogy a mondott összes csödköltség kielégítése után netán fen­maradó érték Schulhof Lipótnak legyen-e kiadandó, vagy pedig Schulhof Adolf és társa czég csődtömegéhez csatoltassék-e, ezúttal határozat nem hozatik, helybenhagyatik stb. Indokok: A másodbiróság ítéletének a per főtárgyára vonat­kozó része a benne foglalt vonatkozó egyéb indokoknál fogva és azért hagyatott a fenti értelemben helyben, mert a kereskedői czég az elsőbiróság ítélete ellen beadott felebbezésében alperes által is hangsúlyozott valósága elvéhez és a czégjegyzékek hyilvánossága elvéhez képest — melyeknek egyik főrendeltetése az, hogy azoknak, kik valamely bejegyzett czéggel összeköttetésbe lépnek, — alkalom nyujtassék arra, hogy a czégjegyzékböl és a bejegyzés alapjául szolgált iratokból tel­jesen megbízható módon tájékozást szerezhessenek az iránt, hogy a czégnek, melylyel összeköttetésbe lépni szándékoznak, ki a tulajdonosa : valamely bejegyzett czég czégjegyzékben olyanul bevezetett tulajdonosának jóhiszemű hitelezőivel szemben annak bizonyítása, miszerint valósággal nem a czégbejegyzési iratok alapján ilyenül a czégjegyzékbe bevezetett személy, hanem más a tulajdonosa, egyáltalában meg nem engedhető s a jóhiszemű hitelezők irányában a czég tulajdonosának feltétlenül az tartandó, ki mint olyan a czégjegyzékben bejegyezve találtatik, hogy pedig a hitelezők egyeteme, melynek képviseletében lett jelen per megindítva, e tekintetben roszhiszemben forogna, alperes részéről bizonyítva nem lett ; mert ennélfogva Schulhof Lipótnak aj/, alatti jegyzőkönyv­ben foglalt nyilatkozata jóhiszemű hitelezőinek, s illetve csődbe­jutása következtében a csödhitelezők egyetemének jogaira semmi­nemű befolyással nem lehet, s igy felperesnek Schulhof Lipót emiitett nyilatkozatának megtámadását tárgyazó kifogása és alpe­resnek e tekintetben felhozott ellenvetései érdemleges méltatást nem igényelnek ; mert a valódiságra kétségbe nem vont A. alatti végzésből kitetszöleg maga alperes is nem ugy mint Schulhof Adolf és társa czég üzleti telepen levőket, hanem mint más idegen

Next

/
Thumbnails
Contents