Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXVII. kötet (Budapest, 1894)
19 zék ; mindezek tekintetbe vételével kétségtelen továbbá, hogy a C. a. okiratban kitüntetett ügylet ajándékozásnak nem tekinthető, de béltartalmánál fogva hagyománynak sem, hanem az viszterhes szerződést képez : az ügy ily állásában tehát felpereseket, az elsöbiróság ítéletének megváltoztatásával keresetükkel elutasítani kellett. A m. kir. Curia : A másodbiróság ítélete indokolása alapján helybenhagyatik. 9Szándékos emberölés esetében a Btk. 79. §-ában körülirt jogos védelem alapján felmentés. — A sértett ápolásának elmulasztása súlyosító elem ? (1893 augusztus 31. 741. sz. a.) A nagykanizsai kir. törvényszék: H. Mihályt a Btk. 301. §-ába ütköző, a 106. §. szerint minősülő s a 307. §. 2. p. szerint büntetendő, H. Jánoson elkövetett halált okozott súlyos testi sértés bűntettében bűnösnek mondja ki s egy évi börtönre ítéli. Indokok: A vizsgálati iratoknál 12. B. n. sz. a. fekvő bonczvizsgálati jegyzőkönyv s az arra alapított orvosszakértői véleménynyel meg van állapítva, hogy H. Jánosnak 1891. évi jul. 21-én bekövetkezett halálát idegen kéz által, tompa eszközzel a koponya tetején ejtett igen erős ütés folytán létrejött koponyarepedés és agyroncsolás okozta s a vizsgálat adataival, nevezetesen vádlottnak a végtárgyalás és vizsgálat során tett beismerésével és a tanuknak a végtárgyaláskor eskü alatt tett vallomásaival minden kétséget kizárólag igazoltatott az is, hogy H. Jánoson ezen halálos ütést apja H. Mihály vádlott 1891 július 18-án ejtette, még pedig a tanuk vallomása, ugy vádlott beismeréséből megállapított következő tényállás mellett. 1891 július 18-án este 8 óra tájban vádlott már vacsoránál ült családjával együtt, midőn a szobába fia, H. János, belépett. Ez mindjárt elkezdte kutyáját a szobából kikergetni s istentelen káromkodások között a szobában hajszolni, mely rakonczátlankodása miatt apja által megintetvén, apját kezdte szidni, sértegetni, sőt később a tálat fogta fel, azt akarta fejéhez vágni, majd pedig kését kirántván, azzal apját felhasítással fenyegette és megtámadta 2*