Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXVII. kötet (Budapest, 1894)
l82 ivnek hamis hitelesített másolata képezi, a melynek kiadására a községi jegyző is illetékes ; tekintve, hogy a fentebb megjelölt községi bizonyítványoknak nem lényeges kelléke az, hogy azok a község pecsétjével legyenek ellátva; tekintve, hogy a fentebbi szempontnál fogva nem veszti el hamis közokirat jellegét valakinek vagyoni állapotáról szóló azon hamis községi bizonyítvány, mely a bizonyító községi elöljárók neveinek hamis aláírása mellett nem láttatott el a község valódi vagy hamis pecsétjének az okiratra nyomásával; tekintve, hogy az imént kiemelteknél fogva a vádbeli cselekmény a közokirat hamisításának tényálladékát megállapítja ; tekintve továbbá, hogy ugyanazon hamis közokiratok készítése által Spitzer Benő s illetve az uj-aradi takarékpénztár jogára nézve tényleg származott is sérelem, mintha ezek a kérdéses hamis közokiratok alapján hiteleztek; tekintve, hogy az elsőfokú bíróság ítéletében felsorolt s a bizonyítási eljárás eredményének megfelelő bizonyító adatok szerint az emiitett három hamis közokirat készítője Karácsonyi Lajos vádlott volt ; tekintve, hogy Kósa Gavrilla vádlott társ beismeréséből kitetszőleg ezen vádlott volt az, a ki Karácsonyi Lajos vádlottat a hamis közokiratok készítésére reábirta; tekintve, hogy ugyancsak Kósa Gavrilla vádlott beismerése szerint a hamis közokiratok készítése azon czélból követtetett e!, hogy azokkal ezen vádlott magának hitelt s igy jogtalan vagyoni hasznot szerezzen, a miről Karácsonyi Lajos vádlottnak is tudomása volt; tekintve, hogy ezek szerint Karácsonyi Lajos vádlott a Btk. 391 • §-a alá eső s a 392. §. szerint minősülő és ezen utóbbi §. szerint büntetendő, a 96. §. értelmébeni anyagi halmazatban álló három hamis közokirat készítésének bűntettében mint a Btk. 70. §-a értelmébeni tettes, Kósa Gavrilla vádlott pedig ugyanezen bűntettekben, mint a 69. §. 1. pontja szerinti felbujtó jelentkeznek bűnösöknek ; tekintve továbbá, hogy az alsóbb fokú bíróságok helyes megállapítása szerint Kósa Gavrilla vádlott ellen a Btk. 96. §-a sze-