Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXVII. kötet (Budapest, 1894)
IŐ2 kölcsönösen storniroztatott, a periratok által meg nem czáfoltatott, s igy valódinak volt tartandó: felperes keresetével meg nem jelenés indokából elutasítandó és a perköltségek megfizetésében marasztalandó volt. (1892 október 4. 2081. sz. a.) A budapesti kir. itélő tábla: Az elsöbiróság végzésének nem neheztelt részét érintetlenül hagyja, felfolyamodással megtámadott azt a részét pedig, mely szerint az elsöbiróság alperesi ügyvédnek a 27/893. sz. másodbirósági végzés kihirdetése alkalmából felmerült diját és kiadását felperes ellenében 10 frt 36 krban megállapította, megváltoztatja, ezt a dijat és kiadást felperes ellenében meg nem állapítja, s felperest annak fizetése alól felmenti; egyúttal felperesi ügyvéd felfolyamodási diját és költségét ügyfelével szemben 7 frtban megállapítja; annak a kérelemnek azonban, hogy annak fizetésére alperes köteleztessék, helyet nem ad. Indokok: Az elsöbiróság, tekintettel az 1881. LIX. tcz. 38. §-ában foglalt rendelkezésre, mely hasonszerüség alapján az eljáró választott bíróság által is alkalmazandó, a 27/893. sz. másodbirósági végzést a peres felekkel kézbesítés utján tartozott volna közölni, ha tehát ennek daczára az említett végzés kihirdetésére határnapot tűzött ki : alperesnek illetve ügyvédének a megjelenés alkamából felmerült költségeivel felperes, ki arra okot nem szolgáltatott, jogosan nem terhelhető. A fel folyamodásra nem alperes szolgáltatván okot, annak költsége alperes ellenében meg nem állapitható. (1893 márezius 23. 1104. sz. a.) A m. kir. Curia : A másodbiróságnak 1104/893. sz. végzése megsemmisíttetik, s az eljáró választott bíróságnak 2081/892. sz. végzése hatályában fentartatik, egyszersmind tartozik felperes az alperesi ügyvéd részére saját felével szemben ezennel megállapított 10 frt 15 kr. felfolyamodási munkadijat is alperesnek 8 nap s végrehajtás terhe alatt megfizetni. Indokok: Tekintve, hogy az 1881. évi LIX. tcz. 94. §-ában megjelölt kivételes bíróságok ítélete ellen az ugyanezen törvény 96. §-ának határozott rendelkezéséhez képest, csak az ez utóbbi §-ban tüzetesen felsorolt alaki sérelmek miatt van felfolyamodásnak helye; s tekintve, hogy az eljáró választott bíróságnak 2081. sz. a.