Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXVI. kötet (Budapest, 1893)

bo Védelmi törvény 264. §. értelmében az ügy az idézett törvény Il-ik részében foglalt jogszabályok szerint elbírálandó. Ennek előrebocsátásával a kir. itéiö tábla az elsőbiróság Íté­letét érdemi ama részében, melylyel a kir. törvényszék a felperest az áru visszaadása s illetve a vételár és raktári költség visszafize­tése iránt támasztottt igényével elutasította, az osztr. ált. polg, trvkv 427. §-ára fektetett indokolás mellőzésével vonatkozó többi indokoknál fogva és azért hagyta helyben, mert abból, hogy L. A. közadós a B. alatti fuvarlevelet átvette s daczára annak, hogy ily módon a szállításról és az áru-szállítmánynak az ő telepe helyére megérkezéséről értesítést kapott s a szállítmányt a keres­kedelmi törvény 346. § a értelmében a felperesnek rendelkezésére nem bocsátotta, valamint abból a beismert tényből, hogy a felpe­res az előző években is L. A.-val buza áru megrendelési s illetve szállítási viszonyban állt, a trts. 155. §. értelmében bizonyítottnak veendő, hogy a felperes a B. alattiban irt búzát L-nek nem téve­désből, hanem megrendelésre szállította. És miután a kereske­delmi törvény 345. §-a értelmében az átvételnek azonnal kell tör­ténnie, a fuvarlevélnek a L. A. részéről történt átvételével s megtartásával az áru a nevezett vevő által elfogadottnak s jogilag átvettnek tekintendő annál inkább, mert a kereskedelmi törvény 344. §. ama rendelkezéséből, hogy a veszélyt, mely az árut a szállítmányozónak vagy fuvarozónak átadásától kezdve éri, a vevő viseli, a «casus nocet dominó* elvből folyóan következik, hogy ily esetben a mondott időponttól kezdve a törvény is a vevőt tekinti a dolog tulajdonosául. Minélfogva az elsőbiróság felebbezett Ítéletével a felperest az áru visszaadása s illetve a vételár és költség visszafizetése iránti igényével a csődtörvény 44. §-a alapján helyesen utasította el. Ellenben az elsőbirói ítéletnek azt a részét, melylyel a kir. törvényszék a szóban forgó áru vételára és a raktári költségnek az általános csődtömeg terhére osztályzása felett is határozott, hivatalból megsemmisíteni s a felperest eme követeléseinek a csődtörvényben szabályozott eljárás szerinti bejelentésére utasí­tani azért kellett, mert a külön kielégítési alappal nem bíró hitelezők követeléseiket a csődtörvényben szabályozott eljárás szerint (II. rész 6-ik fejezet) érvényesítették, mely eljárás rendén

Next

/
Thumbnails
Contents