Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXVI. kötet (Budapest, 1893)

50 anya a történteket, mely széleskörű kutatást rendelt el, hogy e titokteljes esemény felderittessék. De sem ennek, sem az anya utánjárásának eredménye nem lett. 1880-ban K. J.-né nevére levél érkezett Bécsbe Povecz Máriától, melylyel az érzelgős sorok, egy hajcsomó s egy kép kíséretében tudtára adja K.-nének, hogy gyermeke meghalt. Ezután a szülök gyermekükről sok ideig mit­sem hallottak. Mig 1885-ben vádlott férje elhalálozván, a hagyatéktárgya­lások alkalmával vádlott kiskorú K. Károly Miklóst B. E. név alatt, mint egyedüli leszármazó örököst jelentette be s vezette be a különböző okiratokba, mely név alatt a gyermek a férj, rokonok s a világ előtt 1876-tól fogva szerepelt is. A hatóságok kívánatára a gyermek keresztelölevelét előteremteni nem birván, kénytelen volt vádott szerepét levetkőzni, B. E. név alatt távira­tozott a szülőknek, hogy jöjjenek ezek L.-re, hol gyermekük él s nagy öröm várja őket. A. megjelent szülök beleegyezésével adoptálta a gyermeket, miután azon kísérlete, hogy a gyermek keresztelő levelét meghamisittassa, nem sikerült. A vizsgálat s tárgyalások folyamán kiderített adatok alapján megállapította ezen tényállás valódiságát, mely tényállás alapján a Btk. 254. §-ába ütköző családi állás elleni bűntett s a Btk. 400. §-ába ütköző közokirathamisitás büntette miatt emeltetett vád, vádlott is nagy részben beismerte. Beismerte határozottan a K. gyermeknek a B. családba történt becsempészését, midőn azon állításának valódiságát vitatja, hogy a gyermekszerzés férje beleegyezésével, sőt egyenes akaratával történt, hogy a szülőkkel a gyermek adoptiójára vonatkozólag előre megegyeztek, tagadja azon körülményt, mintha a gyermek átvételekor nem volt volna kikötve, hogy a szülők 7 év leforgása előtt nem láthatják gyer­meküket. Vádlott azon állításának valótlansága, mely szerint férje a gyermek eredetét tudta, hogy annak szerzése férje akaratával történt, beigazoltnak látszik a terhesség színleléséből, hogy idegen helyre ment vádlott férje nélkül szülés végett, hogy S. E.-né előtt szülési fájdalmakról panaszkodott, hogy B. E. név alatt temette el az első izben T. K.-tól szerzett gyermeket, hogy kék szemű, szőke hajú, tehát férjéhez hasonló gyermeket keresett, hogy K.-nének nem engedte meg, miszerint lakhelyéig utazzék,

Next

/
Thumbnails
Contents