Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXV. kötet (Budapest, 1893)
2 65 Indokok: Vádlott a vizsgálat adataival s a tanuk vallomásaival egybehangzóan beismerte, hogy a fentemiitett hamisításokat f. évi január közepe táján sajátkezüleg eszközölte a végből, hogy a marhalevelekre vezetett hivatalos egészségi bizonyítvány érvénye meghosszabbítottnak tűnjék fel. Tekintve, hogy az A. és B. alattiak közokiratot képeznek, tekintve, hogy az eszközölt hamisításból jogsérelem háramlott másokra, mert az 1888. évi VII, tcz. értelmében egészségi bizonyítvány nélkül, mely határidőre állíttatik ki, marhát vásárra hajtani nem szabad : vádlott a Btk. 391. §-a alá eső bűntettben bűnösnek volt kimondandó. A büntetés kimérésénél a Btk."g2. §-át kellett alkalmazni, tekintettel vádlott büntetlen előéletére, a hamisítás csekélyebb jelentőségére és egyszerűbb voltára valamint arra is, hogy azon községben hamisítás idején marhajárvány egyáltalán nem volt s lehetséges, hogy nehézségekbe ütközött az egészségi bizonyítvány meghosszabbításának kieszközlése az erre kitűzött előljárósági hivatalos órák korlátoltsága miatt. (1891 október 7. 1044.8.) A nagyváradi kir. ítélő tábla: A kir. törvényszék ítéletét megváltoztatja s vádlottat, E. Imrét, a terhére rótt s a Btk. 391. §-ába ütköző közokirathamisitás bűntettének vádja és következményei terhe alól felmenti. Indokok: A Btk. 391. §-ában meghatározott közokirathamisitás bűntettének egyik főismérvét az képezi, hogy a hamis közokirat készítéséből vagy a valódi közokirat tartalmának megváltoztatásából valakire jogsérelem háramoljék vagy háramolhassék. Tekintve tehát, hogy vádlott E. Imre azon bizonyított cselekményből, hogy magát az időt pazarló utánjárástól megkímélendő, a birtokában volt s a feljelentéshez A. alatt csatolt marhalevélen az egészségi bizonylat keltét r 891 január 5-ről 15-re igazította, a B. alattin pedig az ugyancsak 1891 január 5-iki keltet ledörzsölés által olvashatlanná tette, kár senkire se származott, tekintve továbbá, hogy Albis község területén, a vádbeli cselekmény elkövetése idejében járványos állatbetegség egyáltalán nem uralkodván, a vádlott marháira a vonatkozó járlatokon az egészségi bizonylat érvényének a községi elöljáróság által való meghosszabbítása akadályokba különben nem ütközött volna s így a járlatok még a marhák eladása esetén sem lehettek alkalmas eszközök