Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXV. kötet (Budapest, 1893)

20Ö veszélyt, s azért is rögtön iparkodott ezen veszélyessé válható körülmény felemlitését elnyomni, mig tehát Balázsné azon maga­tartása között, melylyel a gyanút Pintérekről elhárítani törekedett és hogy Pap Lajosnak vallomása között, hogy a kérdéses időben a két Pintér fivérrel találkozott, szoros logikai összefüggés van, s az utóbbi tény az előző tényt nyomatékosan támogatja ; addig a kir. itélö tábla kételye mellett a naptár feljegyzése képezvén az egyedüli alapot, Pap Lajos tévedhetését és ezen felfogás alapján eskü alatti vallomásának erőtlenségét az egyenes bizo­nyítékok és jelenségek kiemelt sorozata ellen nem lehetett el­fogadni. Arinál kevésbé volt ez elfogadható, mert habár tíz évvel a bűntett elkövetése előtt ezen tanú és Balázsék között bizonyos neheztelés fen is forgott, de számos tanú bizonyítja, hogy azóta jó viszonyban éltek egymással, sőt Pap Lajos vályo­gokat is adott kölcsön néh. Balázs Jánosnak. Kételyt hoz fel a kir. itélö tábla Czink Sándor vallomásának azon tartalma ellen, hogy ez a bűntett elkövetésének délutánján 3—4. óra között Pintér Józsefet fivéréhez Pintér Péterhez Cser­szeg felé menni látta, mert mint az indok mondja, *nem való­színű, hogy a tanú a vádbeli eset óta kihallgattatásáig lefolyt hosszabb idő után biztosan emlékezzék arra a napra, a mikor Pintér Józsefet Cserszeg felé menni látta». Ámde ezen tanú is eskü alatt vallott, ezen tanú is tudta, hogy főbenjáró ügyben vall a bíróság előtt ; tudta, hogy vallomásától esetleg két, három embertársának élete vagy halála, hosszú ideig tartó fegyházra itéltetése, avagy teljes felmentése függ. Ezen tanú is szembesit­tetett vádlottal, ez a tanú is fentartotta vallomását vádlott ellen­mondása daczára és a kiemelt körülmények között tett eskü alatti vallomásában mint emlékezetében levő, általa biztosan tudott, valódi és kétségtelen tényt állította és tartotta fen azt, hogy Pintér Józsefet a mondott időben és helyen valóban látta. E ténynyel szemben és ennek ellenére csupán a tévedhetés lehetőségére alapított kétely indokolt és nyomatékkal biró kételyt nem képezhetvén : a kir. Curia Czink Sándor vallomásának bizo­nyító erejét meggyengitettnek nem fogadhatta el. Annál kevésbé lehetett e vallomás tartalmát meggyengitettnek elfogadni, mert azon tény, hogy Balázsné egyik leánya a mondott időben csak-

Next

/
Thumbnails
Contents