Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXV. kötet (Budapest, 1893)
95 Endre orvosszakértők az örökhagyót meg nem figyelték és a nem saját észleleteiken alapuló azon véleményüket, hogy az örökhagyó 1883 ápr. 17-én súlyos elmebetegség oly előrehaladott állapotában volt, hogy végrendelkezési képességgel nem birt, egyáltalában nem indokolták. A tanuk vallomásait és a szakértők véleményét tehát nem lehet olyan döntő bizonyítéknak elfogadni, melynek alapján az 1883 ápr. 17-én alkotott és az épelméjüség minden attribútumát magán viselő végrendeletet végrendelkezési képesség hiánya miatt érvénytelennek kimondani lehetne. Báró Rudics József most emiitett végrendeletében vagyonáról egészen másképen rendelkezvén, mint a hogy 1879 szept. 15-én kelt végrendeletében intézkedett, ezen utóbbi végrendelet az 1883 ápr. 17. kelt végrendelet érvényessége folytán hatálytalanná vált. Az 1883 ápril 17-én kelt végrendelet értelmében felperest a hagyatékból semmi sem illeti, az ellenirathoz 1. sz. a. csatolt egyezségben pedig, melyhez felperes különben sem járult hozzá, alperesek a szabadkai ingatlanok vételárának feleslegéről nem felperes, hanem az örökhagyó oldalrokonai javára mondtak le, s minthogy az örökhagyó oldalrokonai az apai és anyai ágról származó oldalrokonokból állanak és az örökhagyóval közelebbi vérségi összeköttetésben levő oldalrokonok a távolabbi vérségi összeköttetésben levő oldalrokonokat az öröklésből kizárják: azt a kérdést, hogy a szabadkai ingatlanok vételárának feleslegéből felperest illeti-e valami rész és mennyi ? csak az összes apai és anyai oldalrokonok meghallgatásával lehet eldönteni, felperes azonban az anyai ágról származó oldalrokonokat perbe nem idézte, sőt meg sem nevezte. Felperes részére tehát a vételár feleslegnek bármely részét is megítélni nem lehet. 30. Az 1840. évi XXII. tcz. szabályozta valódisági Ítélet mai hatálya. (1892 deczember 21. 243. sz. a.) A budapesti kir. ítélő tábla: Az e.-b. ítéletét megváltoztatja, felperest keresetével elutasítja.