Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXIV. kötet (Budapest, 1893)
IÓI nak és nejének a hitelező irányában fenáliott azon régibb elhatározására vonatkozólag: hogy a mire ö másokat reábeszélni törekedett, azt maga is megtenni, illetőleg neje által megtétetni el voltak tökélve, hogy tehát Antoni Pálné Butykay Jánosné irányában fenáliott tartozását, az e tekintetben férjével együtt régebben megállapított és másoknak bevonását is megkísértett forralat következtében tagadta el s ezen eltagadását hamis esküvel is megerősítette. Ellenben tekintve, hogy a hamis tanuzásra reábirás bűntettének vádját illetőleg Antoni Pál vádlott tagadása ellenében csupán Halász János tanú bizonyítja, hogy őt vádlott hamis tanuzásra reábirni igyekezett; tekintve, hogy ezen adat alapján Antoni Pál vádlott ellen a hamis tanuzásra reábirás vádja bizonyítottnak nem vehető: ezen vádlottat illetőleg mindakét alsóbbfoku bíróság Ítélete megváltoztattatott és a vádlott a vád alól felmentetett. 47A ki hamisított váltó alapján pénzt vesz kölcsön és ez által a kölcsönadónak kárt okoz, az okirathamisitás és csalás eszmei bűnhalmazatában bűnös. — Tettes vagy segéd ? (1892 október 4. 7820. sz. a.) A nagykanizsai kir. törvényszék: Grahovecz Koholi József 1. r., Bohor István 2. r., Németh Ferencz 3. r. és Nagy László 4. r. vádlottakat a Btk. 379. és 380. §-aiban meghatározott csalás bűntettével eszmei halmazatban levő, a Btk. 401. §-ába ütköző, a 403. §. 1. pontja szerint minősülő magánokirathamisitás bűntettében a Btk. 70. § ához képest mint tettestársakat, ezenkívül Nagy László 4. r. vádlottat még az Imrei László 5. r. vádlott által elkövetett lopás vétségéből kifolyó s a Btk. 370. §-ának 2. pontjában meghatározott orgazdaság vétségében, végül Imrei László 5. rendű vádlottat a Ponedur Antal kárára elkövetett, a Btk. 333. §-ába ütköző, a 384. §. szerint minősülő lopás vétségében mondja ki bűnösöknek s ezért a 95. és 403. §. alapján Grahovecz Koholi József 1. r. vádlottat 3 évi fegyházra, Bohor Döntvénytár uj folyam. XXXIV. II