Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXIV. kötet (Budapest, 1893)
156 Antoni Pálné ugy a vizsgálat, mint a végtárgyalás során tagadta, hogy az 1. n. sz. a. iratokhoz 1. sz. a. csatolt biztositási okiratot sajátkezüleg látta volna el kézjegyével, s hogy ezen okirat létezéséről tudomással birt volna. Tekintve azonban, hogy Batik Borbála teljesen hitelt érdemlő tanú eskü alatt vallja, miszerint az 1882. év folyamán, midőn már tél felé járt az idő, akkor szolgálatadó gazdája Butykay János utasitása folytán Antoni Pált és nejét bizonyos pénzösszeg felvétele végett, melyet Butykay János Miskolczról valamelyik pénzintézetből hozott gazdája lakására hívta, midőn nevezettek ennek folytán Butykay Jánosné lakásán megjelentek, Butykay a tanú, valamint Gál József és Halász János tanuk jelenlétében az Íróasztalra bizonyos pénzösszeget számolván le, egyszersmind egy elkészített okiratot olvasott fel, melyet Antoni Pálné, miután Butykay Jánosné a tollat megfogta, keze keresztvonásával sajátkezüleg ellátott, ezután pedig a leolvasott pénzt egy kék kendőbe kötvén, azt férjével együtt elvitte ; hogy pedig az Antoni Pálné által ez alkalommal sajátkezüleg keresztvonásolt okirat ugyanaz volt, melynek valótlanságára 1. rendű vádlott a polgári perben a föesküt letette, nemcsak az 1. sz. alatti okirat keletkezése idejéből, hanem azon ugyancsak a Batik Borbála által előadott körülményekből és kitűnik, miszerint ugyanazon alkalommal, midőn Antoni Pálné az előtte előzőleg felolvasott okiratot kézjegyével ellátta, szó volt arról is, hogy Butykay János Antoni Pálnénak három kötvényt visszaad s hogy Antoniék még meghagynak valami bizonyítékot Butykay János és neje részére ; tekintettel továbbá, hogy Halász János tanú Batik Borbála ezen vallomását szintén hit alatt tett azon vallomásával mindenekben megerősíti, miszerint az 1882. év folyamán aratás után egy napon ö is jelen volt Butykay János lakásán, midőn Antoni Pálné és férje itt bizonyos pénzösszeget vettek fel, melyet egy kék kendőbe kötöttek be, s ugyanez alkalommal az 1. sz. alatti okirat mindnyájok jelenlétében felolvastatván, ezután ezen okiratra Antoni Pálné sajátkezüleg tett keresztvonást akként, hogy Antoni Pálnénak, Butykay János fogta a kezét, s tanú határozottan vallja, hogy ez alkalommal airól is volt szó, hogy Antoni Pálné megengedi, miszerint a felvett pénz birtokára tábláztassék be ;