Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXIV. kötet (Budapest, 1893)
'43 Indokok: A mennyiben felperes elutasittatott keresetének azzal a részével, a melyet a részére tényleg szállított és ö általa átvett egy waggon liszt-küldeménynek rosz minőségére alapított, a másodfokú bíróság ítélete azért hagyatott helyben, mert a per adatai szerint ezt a küldeményt felperes nem annak átvétele után azonnal kifogásolta és bocsátotta az elsőrendű alperesnek rendelkezésére, a minek folytán ez utóbbi nem kötelezhető arra, hogy a vevője által már elkésetten érvényesített kifogásolást és rendelkezésre bocsátást magára nézve joghatályosnak elismerje. Felperes ugyanis keresetében maga állította, hogy ezt az egy waggon lisztet 1887 márczius 22-én vette át s azt, a miként hogy az a C'l. alatti levélből is kitűnik, márczius hó 27-én kifogásolta az elsőrendű alperesnél és bocsátotta ennek rendelkezésére. A K. T. 246. §-a szerint vevő az árut annak átvétele után azonnal megvizsgálni, és hogy ha az ellen kifogásai vannak, ezekről az eladót haladéktalanul értesíteni tartozik, mivel különben az általa átvett áru nem kifogásoltnak és elfogadottnak tartandó. Utólagos kifogásolásnak csakis az úgynevezett rejtett hiányok miatt lehet helye, a melyek a rendes üzletkezelés mellett azonnal teljesített megvizsgálásnál felismerhetők nem voltak. Ilyen hiányokról azonban a felperes által átvett lisztküldeménynél szó nem lehet; mert az előleges birói szemlénél megállapittatott lisztnek dohos minősége annak sütésre való felhasználásával mindjárt fel volt ismerhető. E szerint a lisztnek hiányát a felperes szintén azonnal felismerhette, hogy ha sütési próbát teljesített volna, a miből tehát kétségtelen az, hogy a liszt olyan minőségi hiányban szenvedett, a mely az átvétel után felismerhető lett volna. Lisztvételi ügyletnél, hogy ha a liszt nagyobb mennyiségben, a miként hogy az a fenforgó esetben felperesnek előadásából is kitűnik, abból a czélból vásároltatott, hogy kisebb mennyiségre felosztva, a közvetlen felhasználásra azonnal tovább eladassék, már a rendes kereskedői gondossághoz tartozik az, hogy a vevő a sütési próbának teljesítésével maga szerezzen meggyőződést az általa nagyobb mennyiségben megvett lisztnek a felhasználás utján kitűnő minőségéről, és oly hiány miatt, a mely ily sütési próba után mindjárt felismerhető, e kifogásolást és rendelkezésre