Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXIII. kötet (Budapest, 1892)

189 56. Valamely okirat elveszése nem szünteti meg sem az abban foglalt kötelezettséget, sem pedig a jogosultnak követelési jogát és az adóslevél elveszése csak arra jogositja fel az adóst, hogy érdekeinek megóvása czéljából az összeget az adóslevél megsemmisítéséig birói letétbe helyezhesse. (1892 július 13. 9656. sz. a.) Az alsólendvai kir. járásbiróság Hajós Mihály ügyvéd által képviselt S. József felperesnek, B. István alperes ellen 69 forint töke és jár. iránt indított sommás perében a következőleg itélt: B. István alperes köteles a kereseti 69 frt tőkét s ennek J888 évi márczius hó 18-tól számítandó kamatait felperesnek 8 nap alatt megfizetni, stb., mert alperes a 2009/1891. szám alatt felvett tárgyalási jegyzőkönyvben kereken tagadta, hogy ö felperes jogelődétől 69 frtot kölcsön felvett volna, tagadta azt is, mintha azzal tartoznék, illetőleg azért vette igénybe ezen taga­dást, mert talán tudta azt, hogy a kereseti összegről általa ki­állított kötelezvény elveszett és csak most, midőn a megejtett tanuhallgatás után a Furnischán elhalt S. Anna hagyatékára vo­natkozó iratok becsatoltattak, ismerte be alperes, hogy attól 69 frtot csakugyan kölcsön felvett, azonban 1881. évben 40 frtot, 1885. évben 20 frtot lefizetett, ezen lefizetést azonban sem nyug­tával, sem másként nem bizonyította s igy alperesnek ezen állí­tásait annál kevésbé lehetett valónak elismerni, mivelhogy B. István az állítja, hogy a 69 forint tartozásába hitelezőnek 1881. évben 40 frtot, 1885. évben 20 frtot visszafizetett, mig ellenben S. Anna halála előtt 9 nappal felvett, illetve 1886. évben április 21-én és a becsatolt hagyatéki iratok mellett lévő végrendeletében hatá­rozottan állítja, hogy neki B. István alperes 69 frt 59 krral tar­tozik ; de figyelembe nem jöhet továbbá alperesnek azon kérése sem, hogy a kereset még azon okból is utasittassék el, mert ö mint adós, sem a S. Anna hagyatékának leltározásához, sem tárgyalásához megidézve nem lett, sem azon állítása, hogy az általa 40 és 20 frtig teljesített fizetés az adóslevélre lett reá vezetve, mert alperes városbíró s körjegyző is volt s igy nem

Next

/
Thumbnails
Contents