Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXIII. kötet (Budapest, 1892)

238 az átellenes ház ablakja alatt tisztán látta a földön káros fél kalapját; 4. hogy panaszos közvetlen megraboltatása után vádlottat nevezte meg tettesnek, ezt igazolják Bende János, ki öt a földön ülve jajgatva találta a tett színhelyén ; valamint Horváth János, kinek korcsmájába károsfél Bendével visszatért, ugy Horváth Lajos rendörbiztos is, kihez káros fél 12—1 óra közt azon éjjel a rendőri laktanyába panaszra ment; ugyancsak vádlottat vallotta panaszos a vizsgálat során, ugyanezt mondotta szembe vádlottnak a végtárgya­lás során s ezen vallomását esküvel is megerősítette ; 5. hogy panaszolt eset után sáros, kabátjának belső zsebe pedig leszakadva volt, Horváth János igazolják, kik azon éjjel látták. Vádlott másnap, azaz márczius 25-én a rendőrség által le­tartóztattatván, a nyomban eszközölt motozás alkalmával téli fel­öltője zsebében feltalált 2 darab fekete cseréppipa közül az egyik­ben káros saját azon pipáját ismerte fel, mely a kérdéses éjjel a korcsmában nála volt, s melyet azon zsebébe helyezett el, a melybe pénzét. Vádlottnál, ki a rablás tényét ugy itt, mint a vizsgálat és végtárgyalás során tagadta, sem ez alkalommal, sem a házánál tartott házkutatás alkalmával panaszos pénze s tárczája fel nem találtatott. Tagadása daczára azonban vádlott a Sziládi József kárára elkövetett, 25 frt készpénz és 1 drb cseréppipa ellopásában, és pedig az értékre való tekintettel, a lopás vétségében bűnösnek volt Ítélendő, mert: Horváth Lajos rendőzbiztos előadása szerint, midőn panaszos előtte azon éjjel megraboltatását panaszolta, azt ugy adta elő, hogy vádlott tamburáját a támadás előtt eldobta a földre. A vád­lottnál tartott házkutatás alkalmával a kérdéses tambura valóban sárosnak találtatott s a sár nyomai azon még a végtárgyalás alkal­mával is észlelhetők voltak, pedig Berényi Gábor tanú vallomása szerint ö már 25-én kora reggel, midőn vádlottat lakásán fel­kereste, a sáros tambura húrjait megtörölgette. Mert nála a motozás alkalmával megtalált s a panaszos pipáját képező pipára tett azon védekezése vádlottnak, hogy az esteli mulatozás alkalmával panaszos neki ezen pipát szívás végett át­adta, de mert ö abban csak kiégett dohányhamut talált, szivás

Next

/
Thumbnails
Contents