Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXIII. kötet (Budapest, 1892)

i65 az A. alattiban összegezett gyógyszerek azon orosi vények alap­ján lettek kiszolgáltatva, melyek K. M. nevére voltak kiállítva, nem pedig alperes nevére; tekintve, hogy az alperesi védekezésből kitünöleg az A. alattiban összegezett gyógyszerek kiszolgáltatása idejében alperes K. M. neje volt, kinek nevére a kérdéses orvosi vények kiállítva lettek, házasságban élt együtt s ennek ellenkezőjét felperes nem is állítván s igy azt hallgatólag beismervén, még az esetben is, ha beigazoltnak fogadtatik el felperes azon állítása, hogy a hivat­kozott vények alapján kiszolgáltatott gyógyszerek egyedül alperes által használtattak el, felperesnek alperes ellenében követelési joga nem lehet, mert a házasságbani együttélés tartama alatt nejének ellátása, igy tehát gyógyíttatása is a férj törvényszerű kötelességét képezi, jelen esetben annál is inkább, mert az orvosi vények is nem alperes, hanem férjének nevére lettek kiállítva s mint ilyenek felperes által elfogadva ; tekintve, hogy K. M.-nak alperes által tagadásba nem vett, tehát valóként elfogadandó jelenlegi fizetési képessége felperes részéről a valódiság tekintetében megtagadott s a felmutatott eredeti orvosi vények által is megczáfolt A. alatti alapján felperes részére alperes fizetési kötelességét nem eredményezheti, ennélfogva fel­perest keresetével elutasítani kellett. A kassai kir. ítélő tábla : Az elsöbiróság ítéletét megváltoz­tatja s alperest kötelezi, hogy felperesnek 203 frt 87 kr. tőkét, ennek 1889 jan. i-től járó 6°/0 kamatát megfizesse. Indokok: Nem szenvedhet kétséget, hogy a férj a házasság tartama alatt nejét gyógyíttatni s az ezzel felmerült költségeket viselni tartozik ; ezen elv alkalmazása azonban nem akadályozza a hitelezőt abban, hogy a kizárólag a nő részére kiszolgáltatott s ez által felhasznált gyógyszerek árát ellenében követelhesse, minthogy pedig az a körülmény, hogy az A. a. számlában fel­számított összegnek megfelelő mennyiségű gyógyszerek alperes által lettek felhasználva, bebizonyítást nyert az által, hogy alperes az ez irányban felperes által odakínált esküt el nem fogadta, az ezen körülmény valóságát dr. S. A. tanú vallomása is támo­gatja ; s tekintve, hogy az a körülmény, hogy az orvosi vényekre

Next

/
Thumbnails
Contents