Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXIII. kötet (Budapest, 1892)
125 az idézett törvény 15. §-a szerint az atya gyakorolja, elvéve nem lettek. Nem forog fen továbbá a családi állás elleni bűntett sem, mert a panaszolt cselekménynyel a gyermekek családi állása megváltoztatva nem lett, hogy pedig más olyas követtetett volna el, mi a hivatkozott törvényszakaszba ütköző lehetne, panaszos maga sem állit. (1891 szeptember 30. 4358. sz. a.) A budapesti kir. itélö tábla: A kir. törvényszéknek végzését indokainál fogva s a Btk. 317. §-ába ütköző gyermekrablás bűntettét illetőleg még azért is helybenhagyja, mert akkor, midőn panaszosnak neje férjétől távozván, gyermekeit magával vitte, az arra illetékes polgári biróság az iránt, hogy a gyermeket melyik szülő tartsa magánál, még nem határozott; addig pedig az 1877. XX. tcz. 13. §-ára való tekintettel a szóban forgó bűntett a szülő által el nem követhető. (1891 november 23. 23079. sz. a.) A m. kir. Curia: A kir. itélő tábla végzése felhozott és az elsőfokú biróság végzéséből elfogadott indokoknál fogva helybenhagyatik. 34Midőn a jelzálogadós tartozásának összegét fizetés gyanánt bírói kézhez teszi le: a letét elfogadására nem a telekkönyvi hatóság, de a követelés behajtása iránti perben illetékes biróság van hivatva. (1892 jun. 23. 6422. sz. a.) A m. kir. Curia : Azon illetőségi összeütközés elintézése tárgyában, mely Máté András bicskei lakos letéti kérvényének elintézésére nézve a vaáli kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság és a székesfehérvári kir. törvényszék közt fölmerült, a Máté András által 3697 frt 7 kr. összegnek birói letétbe leendő elfogadása iránt beadott kérvény elintézésére a székesfehérvári kir. törvényszék mondatik ki illetékesnek; mert a kérvényező a kérvényéhez csatolt összeget azon czélzattal kívánja letéteményezni, hogy a letétel fizetés gyanánt szolgáljon ; ily esetben pedig nem a telekkönyvi hatóság, hanem a rendes polgári biróság van hivatva a letét elfogadására; mert továbbá a kir. törvényszék területi illetékességét két-