Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXIII. kötet (Budapest, 1892)
79 misnek mondja ki, azt megsemmisíti, s az ügyet az arra vonatkozólag hatósági joggal biró illetékes törvényszékhez utasítja ; tekintve, hogy az imént felhozott esetben, a megsemmisítés az ügynek uj megindítását tevén szükségessé, ez által a bűnvádi eljárás uj megkezdésének esete áll elö épugy, mintha a megsemmisített eljárás s az annak alapján hozott ítéletek nem is léteztek volna ; tekintve, hogy az uj eljárás megindithatásának az időközben képviselővé lett vádlottal szemben elengedhetlen előfeltételét képezi a mentelmi jognak felfüggesztése: ebből következik, hogy zaklatás lehetőségéről ezen 2 pont esetében sem lehet szó; tekintve, hogy ezek után az 1883: VI. tcz. 7. §-ának akár 1., akár 2. pontjában a kir. Curia általi felülvizsgálhatásra fentartott kivételes esetei vétessenek szemügyre, annak lehetetlensége, hogy a legfelsőbb birói hatóságnak e törvényben körvonalozott cselekvőségéből a törvényhozás tagja elleni «zaklatás* hárulhasson, azonnal szembeötlik; tekintve, hogy az imént kifejezett jogi lehetetlenséggel feltétlenül és elvileg ki lévén zárva egyúttal azon magasabb érdekek megsérthetésének lehetősége is, melyeknek oltalmára a törvényhozás tagjaival szemben a büntető bíróság cselekvőségére a mentelmi jognak alkotmányjogi intézményében bizonyos korlátok állíttattak fel: ezzel minden jogalapot nélkülöz azon felfogás, mely a bíróság actióját ezen, az immunitást éppenséggel nem érinthető esetben is hátráltatásnak és akadályoknak tenné ki : a kir. Curia ezen indokoknál fogva, eltekintve a felülvizsgálat iránt fentebb kiemelt általános tekintetektől, a fenforgó ügyre vonatkozólag, különösen még az 1883: VI. tcz. 7. §-a következtében sem láthatja a kir. tábla ítéletének felülvizsgálhatását, vádlottnak másodfokú elitéltetése után előállott képviselői immunitása által akadályozva. Tekintve ezek után, hogy a felülvizsgálhatásnak közjogi akadálya nem forog fen ; tekintve, hogy ennek következtében a felülvizsgálhatás kérdése az 1883: VI. tcz. 7. §. alapján s ennek megfelelőleg intézendő el; tekintve, hogy a kir. itélő tábla fentebb megjelölt Ítélete ellen vádlott és sértett fél is használtak perorvoslatot;