Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXII. kötet (Budapest, 1892)

83 keztetések positiv alapon nyugvó támogatást és súlyt nyernek. Ezen vádlott azt mondja: hogy ő elejétől fogva végig részt vett bűntársainak azon szövetségében, melyben Gáspár János kivég­zését tervezték, arra ötet felhívták, azt együtt elhatározták és megállapították. Vallja ezen vádlott, hogy ö az emiitett bűntett véghezvitelére felbéreltetett; arra vállalkozott: a véghezvitelben tényleg részt vett és lesben állva a feléjük jött Gáspár János ellen ö is intézett üté­seket. De vallja egyszersmind azt is, hogy mindezen cselekvő­ségeknél Széki István is jelen volt; hogy ez ő neki, a kinek Gáspár János nem is volt ellensége, s a kit ennek megölésére sem bosszú, sem más érdek nem ösztönzött, az esetre, ha Gáspár János megölésére vállalkozik és ezen vállalkozást véghez is viszi, egy akó bort, Szabó Mihály pedig ugyanezért 50 frtot és egy akó bort igért; és vallja, hogy Gáspárnak végzetes megtámad­tatása és megölése alkalmával Széki István nemcsak közvetlenül a tett színhelyén volt, hanem hogy ez is intézett a kiszemelt áldozat ellen ütéseket. Sallai fános ezen vallomásának súlya Széki István ellen a felhozottakon kivül még nagyobb nyomaték­kal nehezül Sallai Jánosnénak fentebb már kiemelt vallomása által, mely szerint a nevezett asszony látta az egy akó bornak férjéhez megérkezését, mely alkalommal férje egyenesen meg­mondta azon bornak Széki Istvántól, az elkövetett gyilkosság bére fejében való származását. Mig tehát Széki István vallomásá­nak az ö tettleges közreműködését tagadó része szemben a for­ralat tudásával és annak kivitelénél való jelenlétével, a valószí­nűtlenül és mint egyszerű mentegetődzés a ténybeli adatok ellené­ben támogatlanul áll; addig az ő tevékeny közreműködésének saját vallomása első részét erősítő és kifejtő adatai és bizonyítékai bűntársa vallomásában és ennek neje vallomásának a bűnös férj beismerésével egybehangzó állítása által jutnak felismerésre és érvényesülnek azon meggyőződés felköltésében és megszilárdulásá­ban, mely szerint Széki István a Gáspár János elleni gyilkossági forralatnak elejétől kezdve egyik tényezője, tevékeny intézője s véghezvitelének akarattal és cselekedettel egyik foganatosítója volt. Ezek alapján a kir. Curia részben megváltoztatva a kir. itélö tábla Ítéletét, és ezt illetőleg helybenhagyva az elsöbiróság ité­6*

Next

/
Thumbnails
Contents