Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXI. kötet (Budapest, 1892)

Q8 rint a késedelmes alperes ellen vagylagosan érvényesíthető jogai közül a szerződés teljesítését alperes előzetes értesítése nélkül követelheti; minthogy végül az a körülmény, hogy felperes a szerződés teljesítésére irányzott keresetében egyszersmind a késedelemből eredő kár megtérítését is nem igényli, keresetével való elutasítá­sára indokot nem képezhet, mert a késedelemből eredő kártérítés­hez való jogát érvényesíteni nem tartozik : mindezeknél fogva az elsőbiróság ítéletének részben megvál­toztatása mellett alperest a beismerése szerint létrejött ügyletnek teljesítésére, vagyis 60 zsák 8 számú, 60 zsák sz. és 72 zsák 83/4 sz. budapesti «Gizella» malom őileményü lisztnek a kikötött árban Győrött a vasúti állomásnál és pedig a felperes által kért 3 nap helyett az 1881 : LIX. tcz. 23. §. alapján kiszabott 15 nap alatt leendő átadására, felperest pedig a ker. törv. 355. §. alapján az átadással egyidejűleg a kialkudott árnak megfizetésére köte­lezni kellett. Ellenben az elsőbiróság ítéletének részben helybenhagyása mellett felperes alperesnek további 60 zsák 8 sz. liszt szállítására való köteleztetése iránt, valamint az iránt előterjesztett kereseti kérelmével, hogy nem szállítás esetén az alperestől megvett liszt­nek alperes terhére, veszélyére és költségére leendő megszerzésére feljogosittassék, el volt utasítandó azért, mert a fentebb kifejtettek szerint alperes többnek mint 60 zsák 8 sz. lisztnek szállítására nem kötelezhető és mert a keresk. törv. a vevőt arra, hogy az eladó által nem szállított árut az eladó veszélyére és költségére beszerezhesse, fel nem jogosítja, felperes tehát alperes ellen, ha kötelezettségének a jelen ítéletben meghatározott határidőben eleget nem tesz, a törvény értelmében csak arra nyerhet jogot, hogy az Ítéletnek az 1881 : LX. tcz. 214. és következő szakaszaiban megállapított mó­don végrehajtását szorgalmazza. (1890 okt. 16. 1697. sz. a.) A m. kir. Curia: A másodfokú bíróság ítélete a benne fel­hozott megfelelő indokoknál fogva helybenhagyatik. A fix ügyletet a Curia következetesen a fenti módon határozza meg. L. Dtár r. f. XXVIII. 104. sz., u. f. XIII. 20. sz., XIV. 99. sz.,

Next

/
Thumbnails
Contents