Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXI. kötet (Budapest, 1892)
jun. iS-ig- szállitandólag megvételre ajánlott, hogy felperes az ajánlatot szóval elfogadta és hogy eképen a vételi ügylet közte és felperes között létrejött. Az ily módon megkötött ügylet alapján, miután felperes azt, hogy a vételügylet határozottan 120 zsák 8 sz. lisztre jött létre, nem bizonyította, alperes a megvételre ajánlott 8 sz. lisztből legalább 6c zsákkal tartozott szállítani, az pedig, hogy többet szállítson, tetszésétől függött, viszont felperes csak arra nyert jogot, hogy alperestől legalább 60 zsák szállítását követelhette, a többi 60 zsák átadását azonban, melyet szállítás esetén átvenni tartozott alperestől, ő követelni nem jogosított. Habár felek perbeli előadása megegyezik abban, hogy az Ügylet megkötésekor az, hogy a liszt prompt, vagyis legfeljebb i88q jun. 18 ig szállítandó, kölcsönösen meg lön határozva, a felek között létrejött ügylet még sem tekinthető a keresk. törv. 355. §-ának rendelkezése alá eső fixügyletnek, mert ez a törv. szakasz csak oly szállításokra vonatkozik, melyeknél a kijelölt határnap vagy határidő az ügyletnek lényeges feltételeit képezi és pedig annyira lényeges feltételét, hogy csak a kikötött határidőben vagy határnapon történhetik a teljesítés, különben pedig a teljesítés szerzödésellenes, s mert felek nem is vitatták a perben, ho^y a kijelölt határidő az ügyletnek ily lényeges feltételét képezte volna és ez a szerződés természetéből vagy az áru minőségéből sem állapitható meg. Ennélfogva a felek között létrejött ügyletekből folyó jogok és kötelezettségek a ker. törv. 352—354. §-ai alapján birálandók meg. Minthogy pedig alperes elleniratában kifejezetten beismerte, hogy a lisztnek szállítása az ö késedelme miatt nem eszközöltetett ; minthogy felperes mint vevő, alperes késedelme folytán a keresk. törv. 353. §. alapján tetszése szerint, vagy a szerződés teljesítését és a késedelemből eredő kár megtérítését, vagy a teljesítés helyett a nem teljesítés miatt kártérítését követelni, vagy pedig a szerződéstől elállani jogosítva van ; minthogy a jelen esetben a k. t. 354. § ában felsorolt esetek egyike sem forog fen, felperes tehát a vevőt a k. t. 353. §. szePöntvénytár, uj folyam. XXXI . 7