Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXXI. kötet (Budapest, 1892)

által a kettős házasság bűntettét, mert minden bűntett lényegé­hez a gonosz szándék kívántatván meg a törvény szerint, vádlott ellenébe igazolandó lett volna egyrészt tudása annak, hogy a Sajtos Judittal kötött érvényes házasság fenáll, vagyis, hogy Sajtos Judit még életben volt akkor, a midőn Rácz Terézzel házasságra lépett vádlott, másrészt azon elhatározása vádlottnak, hogy e kö­rülmény ellenére is megkötötte a házasságot : de minthogy ezen a bűntett elkövetésének lényegére megkivántató feltételek vád­lottnak második házassága megkötésénél be nem bizonyittattak vádlott ellen : ennélfogva a kettős házasság bűntettének vádja alól felmenteni kellett vádlottat annál is inkább, mert az egyházjogtan szerint, ha valaki akkor köt házasságot, midőn hitvestársa már meg­halt, ámbár ő azt nem tudta, házassága érvényesnek tekintendő. Strausz József 2. és Himler Farkas 3-ad r. vádlottak a bűn­pártolás vétsége alól felmentendők voltak, mert a kettős házasság büntette alól 1. r. vádlott felmentetett. A budapesti kir. itélő tábla: Az elsőbiróság ítéletét részben megváltoztatja, Kis (Klein) József első rendű vádlottat bűnösnek mondja ki a Btk. 251. §. első bekezdése alá eső kettős házasság bűntettében s ezért a Btk. 91. §-a alkalmazása mellett 8 havi börtönre itéli. Ezzel a változtatással egyebekben a kir. törvény­szék ítéletét helybenhagyja. Indokok: Vádlott Kis (Klein) József maga is beismeri az egyébként hiteles okiratok által igazolt ama tényt, hogy 1860. évi márcz. 19-én a mózes vallásról a róm. kath. vallásra áttérvén, a szintén keresztény Sajtos Judittal 1866. évi szept. 14-én Halason érvényes házasságra lépett, beismeri továbbá, hogy törvényes nejétől különválva B.-Gyulára ment, Rácz Terézia hajadont s egyszersmind a nőtlen állapotát tanúsító hamis bizonyítvány felmutatása által az ottani róm. kath. lelkészi hivatalt is félrevezette s ily módon a nevezett nővel előbbi törvényes házasságának fenállása alatt 1874. évi február hó 2-án a róm. kath. egyház hitelvei szerint ujabb házasságot kötött. Az a védekezése vádlottnak, hogy első nejét ujabb házasságra lépésekor meghaltnak hitte, meg van czáfolva az által, hogy utána nem is tudakozódott, a midőn erről a no életben levő rokonaitól meggyőződést szerezhetett, azok megkér­dezését teljesen mellőzte s nőtlen állapotának kimutatására hamis

Next

/
Thumbnails
Contents