Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXX. kötet (Budapest, 1892)
S4 Ez alapon számíttatik fel azon kárigény, mit alperes felpereseknek az üveg eltörése s ez által a szakértői vélemény szerint az áru, vagyis a kiállításra szánt fényképek megsemmisüléseért megtéríteni köteles, levonatván azon érték, mi felpereseknek a visszakapott plüschráma és ládában saját beismerése szerint is 25 frt 60 krral megtérült. Ehhez képest, miután a szállítmánynak csak közönséges értéke is az üzletszabályzat 68. §-ában megállapított maximál tételt meg nem haladja, a 119 kilogramm elegysulylyal bírt megsemmisült szállítmány értékének is a Ruttkától Kolozsvárig fizetett visszfuvardijnak megtérítése fejében, vagyis a kereset 1., 2., 3., 4., 5., 8. tétele czimén felpereseket nem több, mint 79 frt 56 kr. illeti, melyből a már visszakapott 25 frt 60 kr. értéket levonva, részökre nem több, mint 53 frt 96 krajczár volt megítélendő, ezenfelüli keresetükkel pedig elutasitandók voltak. A keresk. törvény korlátain belől az üzleti szabályzat szigorúan körvonalozza a fuvarozó vaspálya felelősségét, ettől eltérni a feladó kártérítési igényének megállapításánál nem lehet. Az áru teljes kereskedelmi értéke, tehát a fuvar s egyéb költségek is a feladónak minden körülmények között biztosítva vannak. Ugyanis, ha közönséges kereskedelmi forgalmú áruról van szó, megtéríttetik a közönséges érték, melylyel az áru az átadás helyén számított kereskedelmi érték szerint bir, ez utóbbi pedig kereskedelmi felfogás szerint magában foglalja az áru közönséges értékén felül azt is, a mi a szállítási, vámkezelési s egyéb költségekben reá fordíttatott, az ilyen közönséges forgalmi áru értékének felperes biztosítása czéljából állította fel az üzleti szabályzat minden 50 kilogramm elegysuly után a 30 frt maximál tételt; ha már most oly áruról van szó, mely a közönségesen fuvarozni szokott áruknál magasabb értékkel bir, természetesen mindig csak az átadás helyén felvett értéket véve, a mikor t. i. az áru a már emiitett maximális összeggel kárpótolva nem volna, ez esetben is a feladó a teljes érték megtérítését biztosithatja magának az által, ha azt már a fuvarlevél kiállításánál fogva is reá nézve is kötelező üzletszabályzatban kimutatott módon előre bevallotta, mert ekkor a kártérítési összeg kiszámítása egyenesen a bevallás alapján történik. Tehát az előleges értékbevallás elmulasztása oly joghátrány-