Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXX. kötet (Budapest, 1892)
47 alperessel való viszonya mindössze annyiból állott, hogy neki bért fizetett, mely arra tekintettel, hogy az üzlettel árukat is átvett, a rendesnél magasabb összegben lett megállapítva. Felperes nem is állította, hogy tévedésbe ejtetett volna az által, hogy a kérdéses üzlet Ernszt Mór fiókja czég felírással volt ellátva, az csak a tanúvallomások folytán merült fel, ezen üzletet a czégfelirástól eltekintve alperesének vitatta, az erre nézve felhozott állítása azonban a fentiek szerint megczáfoltatott. Azon körülmény, hogy az üzlet, hol az áruk átvétettek, Ernszt Mór fiókja czég felírással volt ellátva, még ha az által tévedésbe ejtetett volna is, nem állapit meg jogot alperestől az ez által meg nem rendelt s át nem vett áruk vételárát követelni, mert nincs igazolva, hogy alperes s nem Freimann ejtette öt tévedésbe, de hogy a czégfelirás tévedésbe nem hozta, kitűnik saját előadásából, mely szerint a kereseti áruk nem az Ernszt Mór fiókja czégü üzletbe, hanem alperesnek üllöi-uti 56. sz. a. üzletébe vétettek. Mindezek daczára a felperes által vitatott azon körülmény, hogy alperes az árukra vonatkozólag az elhozatalakor felperes megbízottjának utasítást adott, perdöntőnek volt elfogadandó, mert ha való az, hogy oly utasítást adott, ez által az árukkal, mint általa megvettekkel rendelkezett, a vételárt megfizetni tehát köteles. Ennek igazolására felperes által megkínált s alperes által elfogadott eskü ennek folytán alperesnek odaítélendő volt, s ha az esküt nem teszi le, ezen esetre a kereseti kérelemnek megfelelően marasztalni kellett őt, míg a fentebb kifejtetteknél fogva az eskü letétele esetére felperes keresetével elutasítandó volt. (1889 decz. 18. 120771. sz. a.) A budapesti kir. ítélő tábla : Az elsőbiróság ítéletét megváltoztatja s alperest a kereseti 151 frt 96 kr. tőkének s járulékainak felperes részére feltétlenül kötelezi. Indokok: Alperes nem vonja kétségbe, de saját tanúi is bizonyítják azt, hogy az ő üzletével szemközt levő az az üzlet, melynek részére a keresetben említett áruk megrendeltettek, Freimann Sándor által átvétettek, szintén az ő czége («Ernszt Mór fiókja» czég) alatt folytattatott s ily feliratú czégtáblával volt ellátva, alperesnek pedig, kinek üzletével az említett üzlet szemközt volt