Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXX. kötet (Budapest, 1892)

46 Károly ügyvéd által védett Ernszt Mór alperes ellen 151 frt 96 kr. iránti perében következőleg itélt: Ha alperes leteszi a föesküt arra, hogy a keresethez A l. a. csatolt könyvkivonatban jelzett áruk szállításakor Göbelt János felperesi czég meghatalmazottjának nem mondotta azt, hogy az üllői-ut 56. sz. levő üzletével szemközti üzlet szintén az övé s nem utasította nevezettet oda, hogy az áruk részére ezen üzlet­ben rendeltetnek meg s vétetnek át, azok tehát ide szállitandók, azon esetre felperes keresetével elutasittatik. Az eskü le nem té­tele esetére pedig alperes köteleztetik, hogy felperesnek a kere­seti 151 frt 96 kr. kereseti tökét s járulékait megfizesse. Indokok: Felperes a kereseti áruk megrendelésére vonatkozó­lag alperes tagadása ellenében azon kívül, hogy állítása szerint az árukkal azok szállításakor alperes rendelkezett, egyebet fel sem hozott, de fentartotta keresetét alperes ellenében ennek vitatott utasításától eltekintve is azon alapon, mert Freimann Sándor, ki az árukat átvette, állítása szerint alperes alkalmazottja, illetve meghatalmazottja volt, s az üzlet, a mely részére az áruk átvét­tettek, alperesé volt. A C7. a., de magának alperesnek állítása szerint is az árukat Freimann Sándor az alperesnek az üllői-uti 56. sz. üzletének átellenében levő üzletében vette át, kérdéses tehát csak az maradt, hogy az üzlet, melyben az áruk átvétettek alperesé volt-e s Freimann Sándor ugyanakkor alperesnek áruk megrendelésére felhatalmazott alkalmazottja volt-e. Felperes sem azt, hogy a kérdéses üzlet alperesé lett volna, sem azt, hogy a kereseti áruk megrendelése idejekor Freimann Sándor feljogosítva volt alperes által ennek számlájára árukat rendelni meg, nem bizo­nyította be, sőt a tanúvallomásokkal ezek ellenkezője nyert iga­zolást. A tanúvallomásokkal szemben mellékes körülményt képez az, hogy az iparjogositvány kinek nevére volt kiállítva s mellékes az annálfogva is, mert felperes nem is állította, hogy az iparjogo­sitványban bizva szállította az árukat oda, a hol azok átvétettek. A tanuk egybehangzó vallomása szerint azon üzletben, hol a ke­reseti áruk átvétettek, s a mely üzlet azelőtt alperesé volt, az áruk átvétele idején Freimann Sándor önállóan rendelkezett, az üzletet alperestől átvévén, azt maga számára folytatta, saját szám­lájára árukat rendelt s számára alperes külön könyvlapot nyitott,

Next

/
Thumbnails
Contents