Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXIX. kötet (Budapest, 1892)

55 szerződés Bécsben köttetvén, az egyik szerződő fél ausztriai alatt­való lévén, a csere tárgyának ezen szerződő fél által átengedtetni köteleztetett legjelentékenyebb része Bécs melletti wáhringi két házból, tehát ingatlanból állván, s e szerint a szerződésnek Schmul Heléna általi teljesítési helye is Ausztriában lévén: nem kétsé­ges, hogy az ebből származó kötelmi viszonyok s nevezetesen a szerződés fenállásának kérdése, ezen szerződő fél hazájának tör­vényei, vagyis az által, ausztriai polg. tkv. rendelkezései szerint Ítélendő meg és döntendö el. Ennek előrebocsátásával a megítélés alapját képező ezen tételből önként következik, hogy Botka Imréné, esetleg ennek fia csak az esetben követhetett el Schmul Heléna ellen ezen szerző­désből kifolyólag büntetendő csalást, ha a szerződésnek hatálya és annak mindkét szerződő fél beleegyezése nélküli felbonthatat­lansága, a kérdéses jogviszony felett uralkodó törvény, a jelen esetben tehát az ausztr. polgári törvénykönyvnek folyományát képezi és ha e mellett az egyik szerződő fél a jogok és kötele­zettségek egymást feltételező viszonos voltának ravasz kijátszásá­val a maga részére a jogot, vagy annak valamely részét lefoglalta, a megfelelő kötelezettség teljesítését azonban nem csupán meg­tagadta, hanem ennek a másik fél által való törvényszerű érvé­nyesithetését fondorlatok által kijátszotta, vagy e czélra megfelelő ravasz miveleteket foganatosított. Következik ebből, hogy a szerződésnek hatálylyal való meg­támadhatlansága képezi az előfeltételt és hogy csakis a törvény utján való felbonthatatlanság előfeltétele mellett állapithat meg a szerződésben kikötött valamely kötelezettségnek az érvényesithe­tés köréből való részleges vagy teljes elvonása a másik fél ellen jogtalan kárt, illetőleg károsítást, a mi nélkül a Btk. 379. §-ának világos szavai szerint büntetendő csalás egyáltalán nem jöhet létre. Feltéve tehát a szerződés joghatálylyal való megtámadhatlan­ságát: hibás az elsőfokú bíróság végzésének azon rendelkezése, mely szerint kimondotta, hogy nem képez büntetendő cselekményt, illetőleg csalást Botka Imrénének azon cselekménye, mely szerint ez, az ő tettleges és folytonos közreműködésével létrejött szerző­dés formailag érvényes elfogadása és mindkét fél által aláírása, szóval a szerződésnek perfectté válta után, a mint a szerződés

Next

/
Thumbnails
Contents