Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXIX. kötet (Budapest, 1892)

22g A budapesti kir. itélö tábla: Az elsöbiróság ítéletét meg­változtatja, felperest jogalapváltoztatás i ndokából keresetével el­utasithatónak nem találja s az eljáró bíróságot utasítja, hogy jelen ítélet jogerőre emelkedése után a kereseti követelés érdeme felett hozott ujabb ítéletet. Indokok: Felperes ugy a keresetlevelében, mint a tárgyalás folyamán alperest megrendelt és átvett áruk vételárának fizeté­sére kérvén köteleztetni, követelését ugy a keresetlevelében, mint a tárgyalás alkalmával vételi ügyletből származtatta és az A. illetve C. és D. alatt csatolt könyvkivonatokra mint bizonyítékokra hivat­kozott ; jogalapváltoztatás tehát fenn nem forog s a könyvkivona­tokban az adós személyére vonatkozólag mutatkozó eltérés csak azok bizonyító erejére lehet befolyással, de jogalapváltoztatást meg nem állapit. Ennélfogva az elsöbiróság ítéletének megváltoz­tatásával az eljáró bíróságot a kereseti követelés érdemleges el­bírálására kellett utasítani. (1890 február 12-én 4956. sz. a.) A m. kir. Curia: A másodbiróságnak ítélete helybenhagyatik felhozott indokainál fogva és azért; mert sommás eljárásnál a tárgyaló bírónak a polg. törv rendt. 117. § a értelmében köte­lessége a tényállást tisztába hozni s ez okból a jogalapváltoztatás iránti kifogás a sommás eljárás természeténél fogva sikerrel nem érvényesíthető. 75­A törvény nemcsak a dolgok, hanem a jogok birtokát is védi, s igy a jog gyakorlatában történt megháboritás visszahelyezési uton orvosolható, hacsak nem bizonyitta­tik, hogy ama jog titkon, erőszakkal vagy a visszavonhatás feltétele mellett gyakoroltatott. (1890 november 21. 7550. sz. a.) A nagytapolcsányi kir. járásbiróság: Felperes keresetével elutasittatik. Indokok: Felperes arra alapítja keresetét, hogy alperes a fel­peres udvarában esőzések folytán összegyűlt víznek szomszédos kertjén való levezetését megakadályozta, s igy őt ezen ténye által éveken át gyakorolt birtokában megháborította. Kétségtelen, hogy jogok gyakorlatának akadályozása vagy megnehezítése birtokhábo-

Next

/
Thumbnails
Contents