Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXIX. kötet (Budapest, 1892)
230 ritást képez ; ámde a hosszabb időn át való gyakorlaton kivül ezen jogát mivel sem bizonyította. A viilevezetés joga telki szolgalmi jog, a mely az osztr. polg. törvénykönyvből merített hazai joggyakorlat szerint egyedül és kizárólag telekkönyvi bejegyzés által szerezhető meg, s igy felperes oly jogra hivatkozik, melyet eddigelé meg nem szerzett, mert nem bizonyította, de bizonyítani meg sem kísérelte, hogy joga telekkönyvileg biztosított szolgalmi jogot képez. Bár egyébként a kereset megindítására s a háboritás tényére szükséges feltételek feníorognak, felperest keresetével elutasítani kellett, mert a viz levezetésére vonatkozó joga tulajdonképen fenn nem áll s igy ö birtokában meg sem háboríttathatott oly tény által melyet a tulajdonosnak és birtokosnak véghezvinni jogában állott. (1890 február 13. 620. sz. a.) A budapesti kir. ítélő tábla: Az elsöbiróság Ítéletét megváltoztatja, felperest ama jog gyakorlatába, hogy a tulajdonát képező nagy-tapolcsányi 127. számú ház udvaráról az esővizet az alperes tulajdonát tevő 120. számú ház udvarára átbocsáthassa s ekként elvezethesse, visszahelyezi s alperest ennek tűrésére kötelezi. Indokok: A tárgyaláson kifejtett tényállás szerint 1888. év őszén alperes meggátolta felperest abban, hogy az udvaráról lefolyó esővizet alperes telkére átbocsáthassa s ez uton elvezethesse. Alperes önmaga elismeri, hogy felperes e jogot már hoszszabb idő, legalább is 12 év óta gyakorolja, kétségen kívüli tehát, hogy felperes ezen joggal mint az alperesi ingatlant terhelő dologbani, s ekként szolgalmi joggal élt, a melynek ebbeli jellegét leginkább bizonyítja ama körülmény, hogy e módon való további használat által felperes azt mint a vizlevezetés telki szolgalmát el is birtokolta volna. Minthogy pedig a törvény nemcsak a dolgok, hanem a jogok birtokát is védi, s igy a jog gyakorlatában történt megháboritás, a mennyiben annak előfeltétele, t. i. az egy évi tényleges birtoklás fenforog, visszahelyezés! uton orvosolható, kétségtelen, hogy az emiitett jog, a melyről alperes maga sem állítja, hogy az felperes által a 12 év alatt titkon, erőszakkal vagy visszavonhatás feltétele mellett gyakoroltatott volna, felperest mindaddig megilleti, mig az ellenében a törvény rendes utján megszűntnek ki