Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXIX. kötet (Budapest, 1892)
128 a volt czégvezetö által eszközlött váltóelfogadás alapján a csöd alatt állott főnök kötelezve nincs. Ez alapon felperest elutasítani kellelt. (1890 máj. 13-án, 8601. sz. a.) A m. kir. Curia: A másodbiróság Ítélete a benne felhozott indokoknál fogva annyival inkább helybenhagyatik, mert a kereskedelmi és csődtörvénynek számos, különösen pedig a kereskedelmi törvénynek (23. §.) azon rendelkezéséből, mely szerint a bejegyzett kereskedő ellen elrendelt csöd a kereskedelmi czégjegyzékben haladéktalanul kitüntetendő, továbbá a csődtörvény 254. §-a intézkedéséből, mely szerint a csődbe jutott kereskedő kereskedelmi könyvei a tömeggondnoknak átadandók, kétségtelen, hogy a csődbe jutott kereskedő a csőd tartama alatt eddigi kereskedelmi üzletét nem folytathatja; s mert ebből egyszersmind az is nyilvánvaló, hogy a csődbe jutott kereskedőnek czégvezetője, miután e minőségében a törvénynél fogva (K. T. 38. § ) főnöke nevében csakis a kereskedelmi üzlet folytatásával járó teendők ellátására van jogosítva, főnökét a csőd előtt nyert czégvezetési meghatalmazás alapján a csőd tartama alatt nem képviselheti. 42. Azon tényleges helyzet, a mely a szolgát más tulajdonát képezett ingó dolog felett való hatásra képesiti, még nem állapítja meg a szolga részére azon dolog birlalatát, a mennyiben a birlalat nem csupán a dologra való physikai behatás lehetőségétől, hanem a behatás mindenkori ismétlésére irányzott akarattól is feltételezve lévén, ezen értelemben a gazda még nem vesztette el a dolog birlalatát. — A ki az elkövetésre nézve egyetért: nem orgazda, hanem segéd. — Halmazat vagy visszaesés? (1891 márczius 12-én 8357. sz. a.) A székesfehérvári kir. törvényszék: Horváth Sándor I. r. vádlottat a Simon Ambrus kárára elkövetett s a Btk. 333. §-ába ütköző s a 336. §. 3. pontja szerint minősülő lopás bűntettében mondja ki bűnösnek s ezért a Btk. 91. §. alkalmazásával a 340 és 341. §. értelmében két évi fegyházra itéli ; Csanádi Kovács