Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXVIII. kötet (Budapest, 1891)
fegyház és hat évi mellékbüntetés helyett, a Btk. 301. §-ába útköze s a 306. §. szerint minősülő és büntetendő halált okozott súlyos testi sértés bűntettében mondja bűnösnek és ezért őt a Btk. 306. §-a alapján 3 évi fegyházra itéli, melyből azonban vizsgálati fogsága által egy év kitöltöttnek vétetik, egyszersmind a kártérítés megállapításánál a Btk. 311. §-át felhívja; továbbá Becza Péter másodrendű vádlott tekintetében a bűnvádi eljárás beszüntetése helyett ezen vádlottat a terhére rótt vád és következményei alól felmenti. Ezzel a változtatással egyebekben a kir. itélö tábla az első bíróság ítéletét helybenhagyja. Indokok : A vizsgálat és végtárgyalás adatai bizonyítékot egyáltalában nem szolgáltattak arra nézve, hogy az elsőrendű vádlott Becza Nedelkó cselekménye szándékosan az elhalt Borka Péter életének kioltására volt volna irányozva, hanem a felderitett körülmények elsőrendű vádlottnak azt a védekezését igazolják, hogy ez a végzetes késszurást szorongatott helyzetének megszüntetése és az elhalt kezei közül való megszabadulása czéljából ejtette; tekintve, hogy egyéb támogató adatok hiányában az elsőrendű vádlott részéről használt életveszélyes eszköz egymagában az élet kioltására irányzott szándék megállapithatására kétségtelen bizonyítékul el nem fogadható, s tekintve másrészt, hogy habár az elhalttal dulakodásban s földre tepert állapotban volt is, élete, sőt testi épsége is erősen fenyegetve, a puszta kézzel dulakodó elhalt részéről nem lehetett, az övéből előrántott késsel ejtett szúrást tehát nyilván Borka Péter testének szándékos bántalmazására irányuló büntudatosság mellett követte el, mely szúrásnak következtében Borka Péter el is halálozott; mindezeknél fogva a kir. ítélőtábla az elsőrendű vádlott ellenében a szándékos emberölés bűntettét beigazoltnak nem találván, e vádlott cselekményét a Btk. 306. §. szerint minősülő halált okozott súlyos testi sértés bűntettének minősítette, s ehhez képest őt az első bíróságilag felsorolt enyhítő körülményeken felül még figyelemmel letepert helyzetéből folyó megszabadulási ösztönére is, az Ítélet rendelkező része értelmében megfelelő büntetéssel sújtotta. Másodrendű vádlott Becza Péter ellenében nem nyert bizonyítást az, hogy ö fiát elsőrendű vádlottat Borka Péter megölésére, vagy csak megütésére is felbujtotta volna, mert az elhalt fogadott gyer-