Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXVIII. kötet (Budapest, 1891)
rés hatályának íentartása mellett tartozik alperes az 1888. évi július 3. napján 320 frtról kiállított váltó alapján mint kibocsátó a kereseti 320 frt váltóösszeget, ennek 1884. évi augusztus 3 ától járó 6°/0 kamatját s a perköltséget megfizetni, stb. Indokok: Alperes az eredeti váltó megtekintése után határozottan visszavonta a kifogásokban foglalt azon állítását, mintha a beperesitett váltó hamis lenne, söt világosan beismerte, hogy a váltót kibocsátói minőségben aláirta. Minthogy pedig azon védekezése, hogy a beperesitett váltót nem felperes, hanem a mátészalkai takarékpénztár részére Kürthy Miklós elfogadó felkérésére bocsátotta ki, nem a váltójogból származik ; minthogy továbbá azon állítását, hogy a váltó birtokába felperes tiltott uton jutott, mivel sern igazolta, s e tekintetben a hivatalból beszerzett bünfenyitö iratok sem szolgáltatnak bizonyítékot, minthogy a váltó értékének le nem számlálása csak az esetben volna figyelembe vehető, ha alperes bizonyította volna, hogy közte és felperes között oly megállapodás létezett, mely a fizetést csak akkor tenné reá nézve kötelezővé, ha felperes az érték leszámolását igazolja, s minthogy azon kifogás, hogy a váltón alperes kibocsátói nyilatkozatának reávezetése idejében valamely lényeges kellék hiányzott, felperes, mint harmadik jóhiszemű váltóbirtokossal szemben az 1876. évi XXVI. tcz. 93. §-a szerint nem érvényesíthető, minthogy végre a váltóóvás hatálytalansága ellen különben is elkésetten felhozott kifogás meg van czáfolva magával a váltó tartalmával : ennélfogva a kifogásokat elvetni s alperest a különben is minden lényeges kellékkel ellátott váltóra tett kibocsátói nyilatkozat alapján a követelt tökében, ennek kamataiban stb. marasztalni kellett. (1889. évi május 6. 39+7. sz.) A budapesti kir. itélö tábla : az elsöbiróság Ítéletét helybenhagyja, stb. Indokok : A váltóeljárási rendelet 21. §. értelmében alperes a kifogásai folytán kitűzött tárgyalás első napján az eredeti váltó megtekintése után jogosítva van ugyan kifogásainak módosítását vagy pótlását a jegyzőkönyvbe iktatni s erre vonatkozó bizonyítékait előterjeszteni, de a dolog természetéből következik, hogy akkor már csak oly uj kifogásokat hozhat fel, melyek a tárgyalás alkalmával megszemlélt eredeti okiratokra alapithatók, melyeket tehát mindaddig, mig a