Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXVII. kötet (Budapest, 1891)
2* alkalmas ütő-fát keresett s csak azután sietett P. Mihályhoz, kit még saját udvarába is üldözött, minélfogva ezen felindulás sem fogadható el oly enyhítő körülménynek, melynél fogva a hivatkozott szakasz bekezdésében kimondott enyhébb büntetési tételt alkalmazásba venni nem lehetett volna, mivel a későbbi összekoczczanásoknak és kifejlett verekedésnek okozójául egyedül vádlott tekinthető. Ezekhez képest tehát vádlott a Btk. 306. §-a szerint minősülő, halált eredményezett súlyos testi sértés bűntettében volt bűnösnek kimondandó, s ezen cselekményeért az Ítélet rendelkező részében megállapított büntetésre ítélendő. A büntetés kimérésénél figyelembe vétetett súlyosító körülménykép az, hogy vádlott hasonló cselekményért már büntetve volt, viszont azonban enyhítő körülménykép : vádlott beigazolt ittas állapota, hogy P. Mihály cselekménye által fel volt némileg ingerelve, hogy a súlyos testi sértés kölcsönös verekedés folytán ejtetett és hogy ugyanakkor maga vádlott is súlyos testi sértést szenvedett. (1889. évi deczember 13-án 6274, sz. a.) A budapesti kir. itélő tábla : A kir. itélö tábla az elsőbiróság ítéletét részben megváltoztatja s B. Józsefet a Btk. 281. §-a második bekezdése alapján négy évi börtönre és 5 évi hivatalvesztésre itéli. Indokok : Az elsőbiróság ítéletének indokolásában leirt tényállásból és különösen vádlott beismeréséből kitűnik, hogy közte és az elhalt P. Mihály közt nagyobb mérvű verekedés folyt le, miközben P. Mihály fején oly súlyos sérüléseket szenvedett, melyek következtében csakhamar elhalt. Tekintve, hogy az orvosi vélemény szerint P. Mihályon nemcsak életveszélyes, de több más sértést is ejtett a vádlott; tekintve, hogy a verekedésre hosszú dorongot vett magához ; tekintve, hogy sértettől a kész fát elvette és akkor azzal a rendszerint keményfából készült súlyos, tehát az élet kioltására alkalmas veszélyes eszközzel a sértettnek fejére az orvosi vélemény szerint két ütést intézett, tehát oly helyre, melyről tudomása kellett hogy legyen, hogy az oda veszélyes súlyos eszközzel, nagy erővel intézett csapások rendszerint halált eredményeznek, a kir. itélö tábla bebizonyitottnak vette, hogy a vádlottnak szándéka P. Mihály megölésére volt irányozva és minthogy a sértett a szenvedett sértések következtében azonnal meg is halt, a vád-