Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXVII. kötet (Budapest, 1891)
18 Sz. Mihálv a faros kasba és a széna közé helyezett el. A külsőbölcsi falu szélén a kertek végénél ifj. és id. L. István, K. Pál és ifj. Gy. József, a faluban pedig H. zsidó boltja elctt P. Mihály is leszállott a szekérről ugy, hogy a szekéren csakis B. József és Sz. Mihály maradtak. B. József kocsijával saját udvarukba érkezvén, a kulacsot azon czélból, hogy azt az udvarra időközben kijött anyósa T. Ferencznének átadja, kereste, azonban nem találván, gyanúba vették P. Mihályt, hogy a kulacsot ö vette el, inert látták, hogy P. Mihály a H. zsidó boltja előtt, a hol leszállott, egy arra menő embert kulacsból megkinált. E közben P. Mihálv haza érkezvén s B. által hangjáról felismertetvén, őt B. saját udvarukba beszólította s a kulacs miatt kérdőre vonta. P. Mihály eleinte tagadta, hogy a kulacsot elvette volna, hosszabb szóváltás után azonban hóna alól, hol azt elrejtve tartotta, elővette s B.-nek átadta; de B. azt tapasztalván, hogy a kulacs, melyet tőle elvett félig üres, P. Mihálynak szemrehányást tett s azt mondta «piszkos dolog, hogy a miért haza hoztam, a boromat megitta*, a miből közöttük szóváltás keletkezett, minek folytán B. József P. Mihályt udvarukból kiutasitotta. P. Mihály ekkor kiutasítása miatt B.-t sértő szavakkal illette s többek között azt mondta, hogy «nem is a maga portáján lakik» s egyszersmind távozván, az utczáról kiabálta B -nek, hogy jöjjön ki, majd megtanítja, mire B. József kimenvén P. Mihály őt egy hámfával fejbe ütötte. Ekkor B. saját udvarukba visszatérvén, fejsebét, melyből a vér csurgott, Sz. Mihálv tanúnak e szavakkal: «nézze, hogy megpiszkolt az a mocskos ember» s megmutatta, s egyszersmind egy füzfadorongot vévén magához, e szavakkal «ütök rajta én is egyet», az udvarról újólag az utczára kiment s ott P. Mihálylyal a verekedést újból megkezdvén, mindketten a kezükben volt ütőeszközzel egymás ellen vagdalózni kezdettek, miközben P. Mihály saját udvarába hátrált, hova azonban B. József, daczára P. M.-né tiltakozásának, öt követte. Az udvarban azután P. Mihály megragadta B. József lábát, de maga is a földre esvén, dulakodni kezdtek. B. József a földön történt dulakodás után állítása szerint távozni akart, de ekkor P. Mihálv, ki a földről szintén felkelt, a hámfát felkapván, azzal B. József felé vágott, azonban vádlott védelmül jobb kariát feje fölé tartván, a hámfát P. Mihály