Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXVII. kötet (Budapest, 1891)

»7 6. A fejre súlyos és az élet kioltására alkalmas eszközzel alkalmazott két ütés rendszerint arra enged következtetni, hogy az ebből bekövetkezhető halálos eredménynek a tettes képzetében reflektálnia kell; ezen eredménynek a tettes kép­zetében való visszatükröződése mellett intézett támadás, ha ebből a támadottnak halála mint okozat csakugyan bekövet­kezett, elegendő a szándékos emberölés bűntettének megálla­pítására. Mindazonáltal, ha vádlott czivakodás közben és nem az általa magához vett eszközzel, hanem a sértett kezéből kivett eszközzel intézte a fenálló és támadó állásban volt sér­tett ellen azon ütést, a melynek következményében az elesett és később meghalt: ily körülmények között vádlott nem mérlegelhette az általa, habár törvényellenes czélra hasz­nált eszköz minőséget és az azzal ejtendő ütésnek netalán lehető halálos következményét; ily körülmények között a kérdéses eszközzel való ütés az úgynevezett «reflex-moz­dulat» hatása alá esőnek tekintendő, melyre, illetőleg mely­nek súlyosabb okozatára vonatkozólag a Btk. 82. §-a al­kalmazandó. — A Btk. 306. §-ának ugyanily cselekménybe visszaesőre alkalmazása. (1890 június 7. 4629. sz. a.) A miskolczi kir. törvényszék B. Józsefet a Büntetőtörvény­könyv 279. §-ába ütköző szándékos emberölés bűntettének vádja alól felmenti, ellenben a Btk. 306. §-ába ütköző halált okozott súlyos testi sértés bűntettében bűnösnek mondja ki s 5 évi fegy­házra itéli. Indokok: B. József vádlott 1889. október 25-én szőlőjében napi munkáját végezvén, estefelé az ott levő pinczében ifj. és id. L. István és Sz. Mihály társaságában borozgatott, majd r/26 óra tájban onnan kocsijával hazafelé indulván, fenébb nevezett társai kocsijára ültek s hazafelé indultak. Útközben nevezetteken kivül még K. Pált, ifj. Gy. Józsefet és P. Mihályt is felvette sze­kerére. Elindulás előtt B. József megtöltvén egy kulacsot borral, azt Sz. Mihálynak adta át azzal, hogy arra ügyeljen, melyet azután Döntvénytár, uj folyam XXVII. 2

Next

/
Thumbnails
Contents