Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXVII. kötet (Budapest, 1891)

298 fizetésére alperes magát kötelezte volt, leteendi, miért is felperes kö­teles a neki odaítélt póteskü letevésérei készségét bejelenteni s azt a fenti szövegezés szerint letenni. Ellenkező esetben felperes kere­setével elutasittatik, s alperes részére 10 frt költségnek lefizeté­sére köteleztetik, stb Indokok: Alperes határozott tagadásba veszi a kötvény kiál­lítását, a kötvénybeli összeg felvételét, söt a kötvényen látható keresztvonását is, de azonfelül is a kereseti összeget meg nem itélhetőnek mondja, minthogy a kötvény kiállítása alkalmával mindkét szemére vak volt ; ez azonban birói figyelembe vehető nem volt, mert eltekintve attól, hogy a kötvény hátlapjára vezetett bekebelezési záradék a kereset fenállását támogatja, minthogy az e tekintetben hozott végzés kézbesítése daczára az ellen jogor­voslattal nem élt. De azonfelül is Mikovits Zsivkó igazolja, hogy a kötvény aláírása előtt felolvasva és megmagyarázva lett és hogy arra kézjegyét adta, ezek szerint felperes a kereset fenállásához félbizonyitékot adván, melynek kiegészítéséül felperesnek a pót­eskü odaítélendő volt. Az eskü le- vagy le nem tevése következ­ményei a fenti ítélet szövegében foglaltatnak, stb. (1889 ápr. 9-én 784. sz. a.) A budapesti kir. ítélő tábla: Az első bíróság ítéletét meg­változtatja, felperest keresetével feltétlenül elutasítja, stb. Indokok : A per során igazoltatott, hogy az alperes gyermek­korától fogva, tehát a kereset alapjául szolgáló kötvény állítólagos kiállítása idejében is mind a két szemére teljesen vak volt, ily helyzetben tehát, minthogy az 1874.. évi XXXV. tczikk 54. §. d) pontja értelmében a vakok által személyesen kötött jogügylet érvényességéhez közjegyzői okirat szükséges ; ilyen okirat létezését pedig a felperes nem is állította, mihez képest felperes kereseté­vel feltétlenül elutasítandó, stb. (1890. évi január 31-én 30339.) A m. kir. Curia: A kir. itélő tábla ítélete helybenha­gyatik. Indokolás: A vakok által kötött jogügylet érvényességéhez, a H ennyiben azok annak megkötésénél személyesen jártak el, az 1874.: XXXV. tcz.-nek a B. alatti adóslevél kiállításakor (1883 okt. 14-én) hatályban volt 54. §-ának d) pontja szerint közjegyzői okirat kívántatott.

Next

/
Thumbnails
Contents