Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXVII. kötet (Budapest, 1891)

2QÓ börügynökségben azon az alapon emelt csalás és okirathamisi­tás czimén panaszt, hogy M. Ferencz a dijak kiszámítására szolgáló könyvből a kitépte a lapokat, hogy J. bizonvitani ne tudjon ellene. Az eljárás ez irányban megszüntettetvén, M. Ferencz hamis vád miatt panaszolja J. Gyulát. De minthogy tény az, hogy a közösség a felek között fenállott, továbbá, hogy a könyvből lapok csak­ugyan ki vannak tépve, végre hogy M. Ferencz megtagadja J. jogát az ügynökségből felmerült haszonra nézve, nem állapít­ható meg J. ellen hamis vád, mert a tényekből következtetést vont le, s arra, habár utóbb nem igazolt jogot alapított, ezt pedig bíróság előtt érvényesíteni jogosítva volt. (1889 okt. 21. 6223. sz.) A budapesti kir. ítélő tábla : az elsőbiróság végzését meg­változtatja s H. Gyula vádlottat a Btk. 260. §. szerint minősülő rágalmazás vétsége miatt vád alá helyezi. Indokok: J. Gyula M. Ferencz ellen 1888 július 13-án 5125. sz. alatt a pécsi kir. ügyészségnél bűnvádi feljelentést tett, a mely­ben a nevezettet a Btk. 379. §-ába ütköző csalás bűntettével és a Btk. 406. §-a szerint minősülő okiratkamisitás vétségével vádolta és megbüntetését kérte. A M. Ferencz ellen elrendelt bűnvádi eljárást a kir. tötvényszék és a kir. tábla megszüntette abból az indokokból, mert annak a körülménynek megállapítása, volt-e M. és J. közös üzletének haszna, a polgári perbíróság hatásköré­hez tartozik és mert arra, hogy M. Ferencz a másolókönyvnek a közös üzletre vonatkozó lapjait kitépte s ez J. Gyula társát egy bizonyító erőtől megfosztotta, a vizsgálat semmi terhelő adatot M. Ferencz ellen nem szolgáltatott. A megszüntető végzés jog­erőre emelkedése után M. Ferencz megszüntető végzésre vonat­kozó vétjegy tanúsága szerint a Btk. iiz. §-ában meghatározott 3 havi határidőn belül hamis vád miatt tett feljelentést J. Gyula ellen, ennek alapján J. Gyula ellen az eljárás megindittatott. Minthogy pedig a megszüntető végzések tartalma szerint M. Ferencz ellen a vizsgálat sem a csalás, sem az okirathamisitásra nézve semmi terhelő adatott nem szolgáltatott, s igy J. Gyula által ellene emelt vádak valótlanoknak tartandók, s minthogy J. Gyula vádlott daczára a M. Ferencz ellen folyamatban volt eljárás nemleges eredményének, s daczára az ezt megállapító jogérvényes meg­szüntető határozatoknak a jelen vizsgálat során is fentartotta

Next

/
Thumbnails
Contents