Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXVII. kötet (Budapest, 1891)

özv. M. Jánosné az O. János és neje B. Veron kárára elköve­tett, a Btk. 400. §-ába ütköző közokirathamisitás bűntettének vádja alól felmentetnek. Indokok : A bizonyítási eljárás adatai szerint a tényállás a következő : V. Viktor, özv. B. Józsefné és ennek fia B. Mihály a feljelentéshez csatolt adásvevési szerződés szerint még 1885. évben eladták örök áron az őket tulajdonul illető, a d.-i 510. számú tjkvben 537. hrsz. a. felvett ingatlant O. János és neje B. Veron­nak, de miután ezen ingatlan részben még a néhai B. József hagyatékát képezte, az adásvételi ügylet alapján a tulajdonjog átiratása még nem volt eszközölhető. E közben történt, hogy az eladók, névszerint V. Viktor egy állítólagos kölcsön tartozása felől, mely még r881. évben származott, V. Viktor férj. B. Mi­hályné javára 300 frtról, B. Mihály pedig szintén egy állítólag már korábbi időből eredő kölcsöntartozása felől özv. M. Jánosné szül. J. Anna javára 62 frtról 1887. évben adósleveleket állíttat­tak ki, s ezek alapján a zálogjog a most nevezett hitelezők javára s a fentiek szerint már korábban eladott ingatlanra ugyan­azon évben már telekkönyvileg be is kebeleztetett. O. János és neje vevők az ingatlanok ilykép történt zálogjogi megterhelésével jogaikban sértve érezvén magukat, bűnvádi feljelentést tettek kü­lönösen azon az alapon, mert a feljelentéshez yj. a. csatolt nyi­latkozat szerint V. Viktor maga is felfedezte, hogy a 300 frtos kötvényre érték neki soha sem adatott, s hogy a kötvény I. Anna rábeszélése folytán csupán azért lett kiállítva, hogy a már eladott ingatlan a vevőktől ilyen csalárd uton visszaszereztessék. Ámde V. Viktor már a vizsgálat során is, ugy a mai végtárgyaláson azzal védte magát, hogy maga O. János és ennek időközben elhalt fia O. István birták öt" arra, hogy a községi elöljáróság előtt ilyen nyilatkozatot tegyen, mert neki 30 forint évjáradékot ígértek arra az esetre, ha megtagadja a 300 frtos tartozás valódi­ságát, s hogy e szerint a kötvénybeli adóssága még jelenleg is fenáll. S habár V. Viktornak ezen védelme — O. János határozott tagadásával és a 3'/. a. nyilatkozatot irásba foglaló B. Imre és Nándor tanuk vallomásával szemben — kevés hitelre talál, főleg azon beigazolt ténykörülmény miatt, mert a 300 forintról szóló kötvény nem a keltezésnek 1881. év január i-ső napjának, meg­18*

Next

/
Thumbnails
Contents