Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXVII. kötet (Budapest, 1891)

2;o vevési szerződés a törvény szerint érvénytelen és felperesnek abból folyólag az alperes kiskorú fia részérc kiszolgáltatott ruhák ára czimén csak akkor volna követelési joga, ha bebizonyította volna felperes azt, hogy az adott ruhanemüek olyanok, a melyek, a kiskorúnak helyzetét tekintve, annak ellátásához feltétlenül szükségesek voltak. Azonban felperes ezt bizonyítani meg sem kísérelte, sőt alperes a 7. alatt csatolt okirattal bizonyította, hogy kiskorú fiát ellátta a szükséges ruházattal abban az időben, a melyben annak felperes a B. a. mellékelt számlában elsorolt ruhanemüeket kiszolgáltatta. Ezekből az okokból a kir. tábla az e.-b. ítéletét megváltoz­tatta, felperest keresetével egészben elutasította és a perköltség viselésére kötelezte. A m. kir. Curia: A m.-b. ítélete megváltoztatik s az e.-b, ítéletének ama része, mely szerint alperes 86 frt 80 kr. tőke­összegben, ennek kamataiban és a perköltségben marasztaltatott, megfelelő indokai alapján helybenhagyatik. 94. A közjegyzői okirat teljes bizonyítékot képez ugyan az iránt, hogy az okirat a felek akaratkijelentését foglalja magá­ban, azt azonban, hogy a felek által valódiak gyanánt elő­adott, de nem a közjegyző előtt végbement tények valók, a közjegyzői okirat harmadik személyekkel szemben nem bizonyítja. (1890 július 24. 2889. sz. a.) A szabadkai kir. járásbíróság : Alperes tartozik tűrni, hogy B. P. felperes qo frt 23 tőke, ennek 1889 április iq-től járó 6°/0 kamatai, 25 frt váltóperben megállapított, valamint jelenleg 22 frt költségek erejéig a szabadkai 8767. sz. tjkvben 5155. hrsz. házból és beltelekből, valamint a szabadkai 4659. számú tjkvben foglalt 5188/Ó. sz. házból és beltelekből 8 nap alatt végrehajtás utján, a felebbezésre tekintet nélkül, magát kielégíthesse. Indokok : Felperes az A. alatti szerződéssel bebizonyította, hogy alperes a kérdéses ingatlanokat férjétől minden visszteher nélkül szerezte, minthogy a férj tekintendő főszerzönek, ennél-

Next

/
Thumbnails
Contents